Dr. Korzenszky Richárd OSB nyugalmazott perjel 2020. július 18-án, szombaton este vigília szentmisét mutatott be Dr. Fodor János a templom plébánosának, valamint Kiss Zsolt atyának (Kaposvári Egyházmegye) koncelebrálásával.

Korzenszky Richárd atya prédikációjában kihangsúlyozta: „Úgy gondoljuk, hogy minden racionálisan, ésszel megmagyarázható, mi magunk vagyunk urai ennek a világnak, nincsen mérce és nincs is szükség rá…Én vagyok közepe a világnak.” Előbb utóbb azonban rádöbbenünk, szükségünk van útmutatóra, mert különben eltévedünk az életben, a világban! Mindannyian – kivétel nélkül – vándorok, jövevények és esendőek vagyunk, keressük életünk értelmét, szükségünk van biztosan fénylő útmutató csillagra – hangzott el. Tengerjárók szép csillaga, Mária, az úton járók pártfogója! Sosem önmagát állítja középpontba, sosem mutat önmagára, hanem fiára, Jézusra mutat. „Tisztítsd meg szívünket, készítsd el utunkat, hogy örök örömben lássuk Jézusunkat!”

A mai ember sajnos beleragad sokszor az itt és mostba, „elhomályosodik a látásunk, olykor el is vakulunk, hiányzik a jövő képe”. Fontos, hogy meglássuk a felszín mögött mindig a lényeget, tudjunk világosan látni és IGENT mondani, vállaljunk otthont, hivatást, szülőföldet, anyanyelvet, kultúrát – ettől lesz értelme életünknek! Kiemelte – Be kell engednünk az Istent az életünkbe! Egész életünkben szenvedélyesen keressük az igazságot, a teljességet, keressük az Istent. Mária, a vállalás legigazabb és legtisztább példaképe! Mária igent tudott mondani az Isten akaratára. Bárcsak, mi is ki tudnánk mondani: legyen meg a te akaratod, legyen nekem a te igéd szerint! Újra és újra, mindennap ki kell mondanunk: legyen nekem a te igéd szerint! Bárcsak, mindannyian figyelnénk Máriára, ki mindannyiunk számára útmutató, befogadnánk az Isten igéjét, bárcsak tennénk, amit Jézus mond!

A szentmisét követően megnyitották Dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes „ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT” című fotókiállítását a templom folyosóján. A bencés szerzetes elmondta: „Nem vagyok fotóművész, látni vágyok, nem csupán nézni!” Kiállításával is erre szeretné felhívni a figyelmet, hogy meglássuk a körülöttünk lévő csodát, a mélyebb valóságot. A fotókiállítás szeptember végéig tekinthető meg a bazilika kiállítóterében.

Vasárnap a búcsú napján, idén is teljesen megtelt hívekkel, zarándokokkal a templom. Az egybegyűlt közösség áhítatos lélekkel, együtt énekelte: „Máriához, drága Szűzanyánkhoz tisztelettel járulunk. Őt dicsérje hangos énekével bizodalmas szózatunk. Skapuláré szende királynéja, kármeliták kegyes pártfogója, jóra térő, bánatos kebellel lábaidhoz borulunk.” Az ünnepi búcsúi szentmise szónoka a veszprémi Főpásztor, excellenciás és főtisztelendő Dr. Udvardy György érsek volt. Vele együtt koncelebrált Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora és Bajner István nyugalmazott plébános atya (Szombathelyi Egyházmegye). A veszprémi érsek hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott el a keszthelyi Kis Szent Teréz Bazilikába. „Úgy vagyunk itt, mint akiket Jézus Krisztus az ő Édesanyjára bízott, és úgy vagyunk itt, mint akik szorosan hozzá tartozunk, hiszen teljesíteni akarjuk az Ő parancsait, mert ismerjük, tudjuk, hogy azok jók, azok életre vezetnek bennünket. Ebben a kapcsolatban szeretnénk megköszönni és örülünk a Boldogságos Szűz Mária személyének, ajándékának, hogy ő égi édesanyánk, aki segít bennünket, ismer bennünket, támogat bennünk és tanulni is akarunk tőle!” – kezdte prédikációját a Főpásztor. Kiemelte, életünk az Istené! Az ünnep során föltekintünk a Boldogságos Szűz Máriára, aki példát ad nekünk, akire jó ránézni – elsőként befogadta az Isten igéjét, megtartott és megvalósította azt. Mária példájában fölfedezhetjük azt, hogy milyennek ismeri meg az Istent, segít bennünket, hogy döntsünk jól hitünkben! Nyitott szívvel és személyesen is keressük az Istent! Fölfedezhetjük azt is Mária példájából, hogy az Isten ajándékozó Isten. Mária példájából azt is látjuk, hogy ez az Isten, vállalja az embernek a szegénységét, alkalmazkodva, csendben lép be az ember életébe, ahogyan mindannyiunk foganása, életünk kezdete – hangsúlyozta a főpáasztor. Szükségünk van arra, hogy világosan lássunk, megtapasztaljuk az általunk kialakított rendszer bizonytalanságát, esetlegességét – mindennapi személyes döntéseinkben világosan kell szemlélnünk az Istent, aki felé kéréseket fogalmazok meg, akit én akarok szeretni. Mária segíteni akar bennünket, általa az Isten ismeretünk gazdagodik, mert Ő mindig Fiához irányít bennünket. Érsek atya hangsúlyozta, ragaszkodnunk kell az Istenünkhöz, az Ő tanításához, életet ajándékozó szeretetéhez. Égi Édesanyánk pontosan tudja, hogy mi van a szívünkben, hogy mit szeretnénk kérni, mert ismer bennünket. Mária segít, hogy felemeljük tekintetünket, hogy előre, Jézusra tekintsünk, s akarjuk a mindennapokban szolgálni testvéreinket. Prédikációja végén a veszprémi érsek elmondta: „Megköszönjük a mai ünnepet, hogy Mária életében az Isten titka tárul föl előttünk. Égi Édesanyánk: támogat, óv, oltalmaz, erősít, bátorít, otthont teremt és bízik bennünk!”

A szentmise végén Dr. Fodor János atya köszönetet mondott Dr. Udvardy György veszprémi érseknek, hogy lélekben vezette prédikációjával, gondolataival, útmutatásaival a jelenlévőket, mindemellett háláját fejezte ki a segítőknek, akik szebbé varázsolták az ünnepet, részt vettek a búcsú lebonyolításában. Kasin Konsztantin és Lvovna Natalia Keszthelyen élő orosz művészházaspár templomról készített grafikájával ajándékozták meg a főpásztort. Az ünnep zárásaként Keszthely utcáin skapulárés körmenetben végigvitték a Kármelhegyi Boldogasszonyt, karján Jézussal ábrázoló szobrot, majd a bazilikába visszaérve a Te Deumot énekelve hálát adtak a kapott kegyelmekért. Érsek atya köszönetet mondott mindazoknak, akik szebbé tették az ünnepet, segítettek a díszítésben, a templom körüli munkákban. Háláját fejezte ki Dr. Fodor János atyának az elmúlt évekért, munkájáért, szolgálatáért, köszönetet mondott Tamás Zoltán káplán atyának is. Kérte a hívek közösségét, hogy imádkozzanak értük és fogadják szeretettel, készséggel az újonnan érkező plébánost, Mezei András atyát és az új káplánt, Bacsa Dávid atyát.

Az ünnepélyes nagymise zenei szolgálatát Babos Judit és a Szent Egyed Énekkar tette emelkedettebbé.

KÁRMEL KIRÁLYNÉJA, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »