Fogolykiváltó Boldogasszony búcsúján dr. Udvardy György veszprémi érsek mutatott be ünnepi szentmisét Búcsúszentlászlón, majd megáldotta a felújított templomtetőt és homlokzatot

Szeptember utolsó vasárnapján tartják Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepét, amit a török idők óta megünnepelnek Búcsúszentlászlón. Története szerint Bécs török uralom alóli felszabadítása után, szeptember 24-én, a visszavonuló török sereg 3200 foglyot vitt magával, akik csodás módon szabadultak meg. Búcsúszentlászlón ferences rendház működött évszázadokon át, de a rendszerváltás után visszatért ferencesek közel másfél évtizede adták át a plébániát a Veszprémi Főegyházmegyének.

A búcsúi ünnep reggelén dr. Takáts István általános érseki helynök celebrált szentmisét.
A kegytemplom kertjében lévő oltárnál tartott ünnepi búcsúi nagymise szónoka és főcelebránsa dr. Udvardy György veszprémi érsek volt. Vele együtt koncelebrált a környék megjelent papsága is.
Az ünnepségen jelen volt többek között Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Molnár Gyula, Búcsúszentlászló polgármestere.

„Egy-egy búcsú alkalmával, égi édesanyánk két szép szemébe nézünk, látjuk egész életünket, nehézségeinket, örömeinket és látjuk, tapasztaljuk, amivel a Szűzanya segít és közbenjár értünk.” – hangzott el Tódor Szabolcs h. esperes, plébános köszöntő beszéde elején. Ezt követően a veszprémi érsek megáldotta a felújított templomtetőt és homlokzatot. Érsek atya hangsúlyozta, hogy nagy öröm mindig megáldani a bevégzett munkát, amely mind az emberi közösség javát és Isten dicsőségét szolgálja.

A prédikáció elején elhangzott: „Égi édesanyánkra tekintünk. Ő pontosan tudja, hogy mi van velünk, mi van a szívünkben, milyen kérés van bennünk, mitől szenvedünk, vagy mint ahogyan az édesanya, pontosan látja, mitől szenved a gyermeke, a fia, milyen rabságban vagyunk – hiszen most úgy tekintünk égi édesanyánkra, mint Fogolykiváltó Boldogasszonyra, aki szabadulásunkat akarja elősegíteni.” Egyházunk úgy állítja elénk Máriát, mint minden hívőnek a példaképét, modelljét, amilyenné nekünk, mindannyiunknak válni és formálódni kell. Ő mentes maradt a bűntől és annak minden foltjától, teljesen szabad – aki szabad a bűntől, az teljesen szabad. Mi mindannyian ezt a szabadságot, kegyelmet kaptuk meg a keresztségben és pontosan tudjuk, amikor bűnt követünk el, akkor nem csak szabadságunkat veszítjük el, hanem ezzel együtt, rabságba is kerülünk.

Érsek atya szentbeszédében rámutatott életünk azon területeire, ahol rabságban vagyunk, többek között a bűn tapasztalata, a megszokásaink, a virtuális világ.

A bűn tapasztalata: Hogyan lehet az, hogy nem az Úrhoz megfelelően élünk? Fájdalmas tapasztalat az, hogy a bűneink rabságában élünk. A főpásztor prédikációjában kiemelte, hogy mennyire küzdünk lelkünk tisztaságáért. „Amikor nem Istennek megfelelő életet élek, egy idő után, már ezek a cselekedeteim fogják meghatározni következő döntéseimet is.” Óriási ajándék, hogy van lehetőségünk kérni az Egyháztól, a bűnbocsánat szentségét – visszaadja istengyermeki szabadságunkat, s megújított szabadsággal tudunk dönteni jövőnkre vonatkozóan! Arról elmélkedett, hogy mennyiszer foglyai vagyunk indulatainknak, gyűlöleteinknek, félelmeinknek – Isten mindezt el akarja venni, Ő meg akar minket gyógyítani, új szabadsággal akar megajándékozni bennünket.

Napjainkra is jellemző, hogy óriási mértékben befolyásolnak minket megszokásaink. Minden olyan szokás, amely nem méltó Krisztushoz, az elveszi szabadságunkat. Rabságban élünk, elveszítjük szabadságunkat, ha beengedjük ezeket a mindennapi megkötözöttségeket. Kiemelte, hogy fontos az, hogy érzékenyek legyünk a jelenségek megítélésére és késznek kell lennünk arra, hogy vállaljuk a küzdelmet a jóért.

Ugyancsak elmondta, hogy a számítógépes/virtuális világ, eszközök, módszerek nagy segítséget jelenthetnek, megkönnyíthetnek sok mindent, ám mégis veszélyt is jelenthetnek, hisz belemenekülhetünk egy olyan világba, amely kényelmes, gyorsan átlátható, hasznosnak tűnik – de elveszítjük a reális élettel a kapcsolatunkat. Sokszor sajnos lemondunk cselekvéseink következményeiről, ki akarjuk kerülni ezeket a következményeket. Szembesülnünk kell azzal, akik vagyunk, azzal a méltósággal, amire meghívott bennünket az Isten!

A Boldogságos Szűz Mária segít nekünk, Ő ismer bennünket, akar segíteni nekünk, hogy krisztusi életet tudjunk élni, hogy szabadon tudjunk élni! Ő segít nekünk! Biztosak lehetünk abban, hogy anyai gyöngéd szeretetével mindig segíteni fog bennünket! Erő van a közös imádságban!

Kérjük, égi édesanyánkat, Fogolykiváltó Boldogasszonyt, segítsen nekünk visszanyerni szabadságunkat, az istengyermeki méltó életet, azokat a megkötözöttségeket, amelyeket teherként hordozunk és ezért nem boldogan, nem felszabadultan éljük mindennapjainkat.

A szentmise zenei szolgálatát a templom Szent László kórusa végezte.

Az ünnepi alkalomra, a templom történetét összefoglaló kiadvány és emléktárgyak, díszek is készültek.

Tódor Szabolcs h. esperes, plébános háláját fejezte ki mindazoknak, akik elzarándokoltak Búcsúszentlászlóra és együtt ünnepeltek Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén. Beszámolt a felújítási munkálatokról és köszönetet mondott a közösségnek, minden támogatónak, segítőnek, önkéntesnek. „Minden a tietek, a közösségé.” – zárta beszédét a plébános.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében kiemelte: a közösség erejéből születhetett meg ez a beruházás. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a felújítási munkálatokat. A fiatalság, a közösség összefogó és támogató erejét kérte, hogy a járványhelyzetben segítsék a tanárokat, szülőket, nagyszülőket, dédszülőket fizikai és lelki erejük megmaradásában. Az idősebbeket pedig arra kérte, hogy imádkozzanak a fiatalokért, hogy felismerjék mindazt, ami fontos, ami érték és utasítsák el azt, amivel rombolni akarják őket. „Krisztus és a Szűzanya örömével és erejével, mindig is nekünk lesz a zászló fent a magasban!”

Molnár Gyula Búcsúszentlászló polgármestere kihangsúlyozta: „Ez a templom nemcsak a miénk, hanem egész Zala megyéjé. Boldogok vagyunk, hogy egy mérföldkövet tudtunk lépni ezen felújítás formájában, hogy méltóképpen tudjuk fogadni zarándok testvéreinket.”

– A búcsúi szentmise teljes terjedelmében visszanézhető a Veszprémi Érsekség Youtube csatornáján:

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »