„…a világnak, különösen a mi Európánknak égető szüksége van egy olyan példaképre, aki uralkodásának legelső percétől síkra szállt Európa népeinek békéjéért…, szükség van egy olyan férfi példájára, akinek az uralkodói hivatásról alkotott eszménye elképzelhetetlen volt a családapai, a szerető hitvestársi és mindenekfölött a szilárd hitre alapozott életfelfogása nélkül…”olvashatók Habsburg–Lotharingiai Eduard, hazánk szentszéki nagykövetének méltató sorai annak a most megjelent könyvnek az ajánlásában, amely a 20. század utolsó magyar uralkodópárjának, Boldog IV. Károly királynak és hitvesének, Bourbon–Pármai Zitának állít emléket. A kötet Kovács Gergely okleveles posztulátor 2004-ben megjelent, Fogadd a Koronát! Károly, magyar király hitvalló élete című művének átdolgozott, bővített, harmadik kiadása, mely a szent életű királyi pár megkoronázásának 2016. évi decemberi centenáriumára való visszatekintéssel látott napvilágot a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiadásában, kapcsolódva az intézmény Magyar királynék és koronázó püspökök – Boldog IV. Károly apostoli király és Zita királyné emlékezete című kiállításához.

   A könyv kilenc fejezetben ismerteti meg az olvasót Károly és Zita példásan hitvalló életútjával, és az utókor emlékezetével, hangsúlyozva az uralkodópár keresztény elkötelezettségét, jellembeli szilárdságát, hűségét Istenhez és a (szívükbe fogadott) magyar hazához a lélekpróbáló háborús időkben, s a nehéz száműzetésben is. Az egyes fejezetek nem kronológiai sorrendben követik nyomon az uralkodópár útját a történelemben, hanem az egyéni és a közös életútállomások révén a múlt és a jelen, a kezdet és a vég összefonódását érzékeltetik a közös küldetés szakrális összefüggéseiben. Ezáltal az olvasó lelki mélységeiben ismerheti meg Károly és Zita nemes törekvéseit, együttmunkálkodását a béketeremtés, a szociális segítőkészség ügyében. Drámai mélységgel rajzolódik ki a házaspár tanúságtevő küzdelme egy széthulló, kisiklott világban, a trianoni sorstragédia előszobájában. Az utolsó fejezetek az özveggyé vált Zita anyai helytállását, férjéhez fűződő „földöntúli” kötődését, emlékezetének ápolását kísérik végig egészen a király 2004-es boldoggá avatásáig, illetve Zita haláláig, utalva a királyné 2009-ben megkezdődött boldoggá avatási eljárására is.

A kötet rendkívül olvasmányos stílusban tárja fel a Monarchia ma már sok tekintetben távolinak, titokzatosnak tűnő világát, benne egyéni sorsokat mutat be, s a 20. század elejének közéleti küzdelmein keresztül fellebbenti a fátylat a háború és a kapitalizálódás következtében erkölcsileg-érzelmileg süllyedő, elkorcsosuló Európáról. S ebben a politikai-társadalmi-lelki-szellemi közegben emeli magasba Károly és Zita tiszta, Krisztust követő imádságos életét, századokon átívelő, példát adó hazafias és keresztény életútját.

A könyv – bár erősen történelmi beágyazottságú – de benne mégsem a történelem a főszereplő, hanem az utolsó magyar uralkodópár. Műfajilag ezért leginkább portrékötetnek volna mondható. Amint a szerző is megfogalmazza a kötet végén: Károlyban nem az Osztrák–Magyar Monarchia végzetszerűen tragikus sorsú uralkodóját, nem politikai nézeteit, államfői cselekedeteit, sikereit, kudarcait értékelte II. János Pál pápa a boldoggá avatáskor, hanem istenes életét. Krisztus hűséges követését látta meg benne és állította hivatalosan is a hívek elé példaként.

Arra is mintát ad minden kornak Károly és Zita megrendítő és felemelő élettörténete, hogy mennyire sokat jelent a családi miliő, amelyben felnő egy gyermek, s mennyire meghatározó az a nevelés erkölcsi-lelki fejlődésében, amit szülei, nevelői révén kaphat. A szerző rámutat, hogy bár Károly szüleinek házasságát súlyos megpróbáltatások terhelték apja kicsapongó élete folytán, s hogy családjával nemigen foglalkozott, de magyarságszeretetét a háttérből mégis átsugározta gyermekeire. Az édesanya pedig buzgó vallásosságával, megélt hitével, szerény jólelkűségével, szociális gondolkodásával odaadóvá, áldozatvállalóvá nevelte gyermekeit. Károly is buzgó imádkozó lett, már ifjúként is hűségesen gyakorolta hitét, s apjának példája éppen arra sarkallta, hogyfelnőttként jóra fordítsa mindazt, amit gyermekként rossznak érzett”. Minden élethelyzetben megtalálta az imádság lehetőségét: otthon, a hivatalban, de még a csatatéren is. Édesanyja gondoskodott arról is, hogy kitűnően megtanulja a magyar nyelvet, a magyar irodalomban, történelemben tájékozott legyen. Innen fakad nyilván, hogy később – talán úgy is mondhatjuk ma már – választott hazájának vallotta a magyar földet. Önkéntes, benső kötődését, hazafias felelősségérzetét később a koronázási eskü szakrális küldetéssé emelte lelkében. Károly gondolkodását uralkodóként sem a birodalmi megalománia jellemezte, hanem az emberekre, a reá bízott népcsaládokra (különös erővel a magyarságra) való odafigyelés, az erős közösségtudat és együttműködési vágy, a jobbító szándék. Hitvese, aki Szent Zita, a szolgálók védőszentje nevét viselte, már a keresztségben bizonyára megkapta azt a kegyelmet, hogy egész életét a szolgálat öröme töltse be, a másokért vállalt segítőkészség, szorgalom, a munkaszeretet. Legendás hírű volt szépsége, de Károly szívét mégsem csak ez fogta meg, hanem mélyen megélt vallásossága. Közös életük, házasságuk szakrális töltését talán két fogadalmuk, a családi körben az eljegyzés alkalmával megfogalmazott közös életcél – „Mostantól egymást kell kölcsönösen az égbe vezetnünk” – és a haldokló Károly betegágya mellett Zitának szóló búcsúszavak – „Mostantól fogva azon munkálkodjunk, hogy újra láthassuk egymást az égben!” – fejezik ki a leghívebben.

A szerző élethű képet fest arról is, hogy Károly és Zita buzgó vallásos, hiteles keresztény, békeszerető, erőszakot elvető, környezetéhez felebaráti szeretettel forduló alapállása mennyire idegen, érthetetlen és szinte elfogadhatatlan volt korának főúri, udvari és politikai környezetében. Az Európa átrendezésére, a Monarchia felbomlasztására irányuló törekvés, mely a háborút kirobbantotta, s a túlzó nagynémet egyesítési vágyak csak fokozták a Károly-ellenes hangulatot, s valóságos rágalomhadjárat kezdődött lejáratására, melynek középpontjában éppen hithűsége állott. Vallási fanatikusnak tartották, aki a „pápaság érdekeit maradéktalanul kiszolgáló bábfigura”, a „klerikális béke szálláscsinálója”. Valóban, a könyvben is megfogalmazódik több helyen, hogy megdöbbentő módon XV. Benedek pápa és IV. Károly volt egyedül Európában a békepolitika sürgetője. Többnyire intrika, gúny fogadta Károly béketörekvéseit itthon is. Még példaszerű családi életét is megpróbálták kikezdeni igazságtalan szóbeszéddel. A kötet híven mutatja be azt is, milyen kevesen álltak Károly mellé őszinte szeretettel, s milyen ingatag kétszínűség jellemezte a politikai „harcmezőt” a Monarchia népei körében a király elűzésének, lemondatásának, a köztársasági jövő választásának kérdésében. Megdöbbentő politikai színváltásoknak lehet tanúja az olvasó a kötet lapjain. Ugyanakkor rendkívüli jelentőségű az a blokk a könyvben, amely Károly történelmi szerepét értékeli és összegzi mindazt, amit elszalasztott hazánk, királya (antant vezérlettel történt) száműzetésbe küldésével.

1918 novemberében ausztriai mintára egy utolsó aláírást és az uralkodó visszavonulását követelő küldöttség kereste fel a királyt. Károly tudta, hogy „egy magyar király nem mondhat le”. Ausztriának nem ígért semmit, csak elfoglalta trónját annak idején, de a magyar királykoronázás egy Isten színe előtt megkötött szövetséget jelentett számára Magyarországgal.

Első szent királyainkon kívül kevés olyan uralkodója volt hazánknak, aki annyira komolyan vette volna a koronázás ősi latin szavait, mint Károly, fogalmaz a szerző. A szertartásra való felkészülés valóságos lelkigyakorlat volt számára hitvesével együtt, előtte háromnapos böjttel. „Károly egy titokzatos beavatásra, beöltözésre készült, arra, hogy Isten kegyelméből Magyarország szakrális uralkodójává, apostoli királlyá válhasson.”

A Csernoch János hercegprímás által a szertartás során felolvasott intelem királysága első percétől elevenen élt benne, s elkísérte egészen haláláig: „…Vedd figyelembe, hogy minden hatalom Istentől van, aki által a királyok uralkodnak, és a törvényhozók igazságos törvényeiket meghozzák. Te is számot fogsz adni Istennek a reád bízott nyájról… Ne feledd, hogy a korona a szentség dicsőségét, gazdagságát és hatalmát jelképezi, amelyek által a király a főpapokhoz válik hasonlóvá, mert Isten szolgái a lelkeket kormányozzák, a király pedig a veszedelmektől oltalmazza Isten egyházát…”

A kiadvány végén található Függelékben megtekinthető a Habsburg–Lotharingiai-ház vázlatos leszármazási táblája, valamint olvasható a Koronázási királyi hitlevél teljes terjedelmében. A könyvet gazdag képmelléklet zárja a BTM Kiscelli Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Österreichisches Staatsarchiv archív fotóival. A kötet 2017 szeptemberétől a Libri, a Líra boltjaiban és online könyvesboltokban, valamint a Gyűjtemény műemlék épületeiben is megvásárolható.

Toldi Éva

 

 

 

Comments are closed.