Valamit keresünk, amióta élünk e földön. Úgy keressük, mintha elveszítettük volna, pedig jóllehet, még sosem volt a miénk. Vagy csupán olyan rég volt az, hogy már emlékeink sincsenek róla. Úgy keressük, úgy kutatjuk mégis mindig, mint akik biztosak az elérhetőségében, mint akiknek van reménye a rátalálásra.
„Valami nincs sehol” – írta Váci Mihály évtizedekkel ezelőtt. És most? Az igazi béke, szabadság, szeretet, igazság, szépség és jóság törekvése kétezer éve csődöt mond. De Jézus mégis hiteti: Isten Országa megvalósítható itt, e földön. Mert ez az a „Valami”, ami mégis lehetséges „Valahol! Valamikor!” – ahogy a költő is írja. Mert Jézus azt akarja, legyen. Jóllehet, tudja azt is, nem elég, ha csak Ő akarja, mert az Ország csak közösen, mindannyiunk részvételével és közöttünk építhető fel.
Karácsonyra, a szeretet, a remény születésére készülődvén, így Adventben fokozottan fájnak e gondolatok, s nyomában a valóság, amely néha úgy érezzük, szinte elviselhetetlenül hiányos… Jászladba tekintve, Kisded, mit mondhatunk majd? Érdemes-e bennünk minden évben megszületned, hogy magatartásunk keresztjén aztán felfeszítsünk újra?! Szépít-e a tényeken, hogy meg nem unt áhítattal minden év decemberében felkeressük jászladat, s szemedbe nézve ígéretet teszünk újra és újra? Te esélyt adsz nekünk, tudom, de mi adunk-e esélyt Neked, hogy valaha képesek és hajlandók leszünk meghallani, amit kétezer éve mondasz – ugyanúgy? Vagy újra átfestjük történetedet, csillogó, drága bölcsőcskébe helyezzük testedet, színes szalagokkal, fényfüzérekkel, csillagszórókkal hálózzuk be karácsonyi környezetünket, miközben bennünk a lelki sötétség honol, s ünnepek után alig várjuk, hogy megszabaduljunk a fától, melyet emlékedre állítottunk, s a sok „idejétmúlt kacattól”, mellyel egy-két napig felvirágoztuk otthonunkat? S aztán átmossuk szavaidat is, melyekkel tanítottál, egy kellemesebb, érdekeink által ösztönzött, elfogadhatóbb szövegre, s végül bizonyságául tehetetlenségünknek, változni és változtatni nem-tudásunknak, nem-akarásunknak, kijelentjük: Úgyis hiába! Tökéletlen világunkban Igéd tökéletessége nem teljesíthető!
Hiszem és reménykedem mégis, Te esélytelenül is mondani fogod az Igét, süketségünk dacára is, megátalkodottságunk ellenére is, mert tudom, nem mondasz le rólunk:
„Szeressétek egymást; miként én szerettelek titeket!.. .Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek nekik… Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé… Ne gyűjtsetek kincset a földön… Akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken…, köztetek azonban ne így legyen!… Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek… Ne féljetek! Veletek vagyok mindennap a világ végezetéig…”
Akinek füle van, meghallja! – visszhangzik szavad. Karácsony legszebb ajándékaként a jövő lehetőségét nyújtod át nekünk majd megint! Rajtunk múlik újra, elfogadjuk-e, vagy múló hangulatként az ünnepek után félresöpörjük jelenléted jeleit, intéseidet ismét?!
Toldi Éva
