A felújított pápai Esterházy-kastély kápolnáját dr. Márfi Gyula érsek szentelte fel április 25-én, szombaton. Az ünnepi szentmisén együtt koncelebrált vele dr. Mail József apát, gazdasági helynök, pápai főesperes, Szijártó László kerületi esperes, a Pápa-tókerti plébános, Bali Tibor h. esperes, külsővati plébános, Salgó Ferenc a Szent Anna plébánia plébánosa és Rudi Péter bakonyjákói plébános.

A homíliájában a főpásztor a kőtemplom és a lelki templom összetartozásáról, jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy bármilyen egyszerű keresztények vagyunk, ha hívő lélekkel megyünk be a templomba, magunk is Krisztus hordozóvá válhatunk és ezáltal elvihetjük magunkkal Krisztust a templomon kívülre is. A templom üzenetét, a vasárnap üzenetét kivihetjük a hétköznapi embernek, így általunk megérezhet valamit belőle. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindannyian mobil templomokká, mozgó tabernákulomokká válhatunk. Amikor megbánjuk a bűneinket saját testünk, lelkünk templomát tesszük tisztává, akkor mi magunk is templomépítőkké válunk.

Az Esterházy-kastélyt 1945-től 1959-ig a szovjet hadsereg használta, sajnos ebben az időszakban az épületben jelentős károk keletkeztek. A kápolna szinte teljes berendezését nyitott kazánokban eltüzelték, ennek füstje a freskókat tette tönkre. Amikor véget ért a háború a kápolna megmaradt berendezése is eltűnt a liturgikus ruhákkal együtt. Nem ismerjük a további sorsát ezeknek a tárgyaknak, amit tudunk, hogy a kápolna oltára a budapesti belvárosi plébániatemplomban van. Az oltár fölött levő keresztet pedig a Szent István vértanú templom Mária-kápolnájában őrizték meg  – mondta el Mail József apátkanonok, plébános. Az 1990-es években felújították a kápolna freskóit. Európa Nostra díjat kapott az épület. Az egykori kápolnában a városi könyvtár olvasóterme kapott helyet. A kastély 2015-ös felújításával a Szent Kereszt titulusú kápolna is visszakapta eredeti funkcióját. A kápolnában a tervek szerint ünnepi alkalmakkor szentmisét mutatnak be, illetve a házasság szentségét is kiszolgáltatják.

[simpleviewer gallery_id=”855″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »