Nagy öröm az egyházközség, de az egyházmegye életében is egy új templom születése. Április 23-án, szombaton szentelte fel Márfi Gyula érsek az új balatonakarattyai templomot. Balázs Pál címzetes apát, teológiai tanár, plébános, a Nagyboldogasszony titulust viselő templom építésének megszervezője a szentmise kezdetén köszöntötte a főpásztort, átadta neki a templom kulcsait, majd megköszönte a hívek és a támogatók munkáját és adományait, mert nagylelkűségüknek köszönthetően két év alatt készült el teljesen az új templom. Az ünnepi szentmisét Márfi Gyula érsek a palotai kerület esperesével, vitéz Ajtós József Lászlóval, a kerület papjaival, a veszprémi Boldog Gizella Szeminárium rektorával, Varga Istvánnal, spirituálisával, Brenner Józseffel, papnövendékek asszisztenciájával mutatta be.

A szertartás kezdetén a főpásztor 4 helyen kente meg krizmával a templom falait, valamint megszentelte az új ambót.

A felajánlás előtt szentelte fel az új oltárt, majd a szentmise végén az új tabernákulumot.

A templom oldalában épült kápolna – amelyet Udvardi Erzsébet nemrégiben elhunyt festőművész képei ékesítenek – télen, a felszentelt nagy templom nyáron várja a híveket Balatonakarattyán a 71-es út mellett.

IMG_9243 IMG_9244 IMG_9246 IMG_9252 IMG_9256 IMG_9261 IMG_9267 IMG_9272 IMG_9290 IMG_9292 IMG_9298 IMG_9299 IMG_9301 IMG_9304 IMG_9305 IMG_9314 IMG_9334 IMG_9339 IMG_9364 IMG_9370 IMG_9375 IMG_9378 IMG_9381

 

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »