Szeplőtelen fogantatás főünnepének előestéjén december 7-én, Balatonfűzfőn, a plébániatemplomban Márfi Gyula érsek, Laposa Norbert plébániai kormányzóval, valamint Stadler László Dezső atyával mutatott be szentmisét, melynek keretében érsek atya megáldotta a Fatimai Szűzanya szobrának felújított koronáját és újrakoronázta a szobrot.

Márfi Gyula érsek szentbeszédében a Szűzanya fogantatásának ünnepéről beszélt, annak fontosságáról. A Szűzanya volt az a talpalatnyi föld a bűnnel elárasztott világon, amely méltó volt arra, hogy fogadja Istennek legszentebb fiát. Itt vetette meg lábát az Úr egy szent helyen a Szűzanya szíve alatt, és innen indult el világot megváltó útjára. Nekünk ma élő embereknek nagyon fontos, hogy mai bűntől szennyezett világunkban, amelynek részesei vagyunk kérjük a Szűzanya közbenjárását, hogy valamennyire mi magunk is tudjunk Isten gyermekeinek módjára, megtisztult lélekkel élni.

Laposa Norbert plébániai kormányzó hálás szívvel köszönte meg a rózsafüzér társulatnak, hogy kezdeményezése mellé álltak, és adományaikkal segítették a korona felújítását. Nagy örömmel köszöntötte a balatonfüredi, balatonalmádi, vörösberényi, veszprémi, valamint a filiákból érkezett híveket és örömét fejezte ki, hogy közösen ünnepelhettek a Jézus Szíve plébániatemplomban. A szentmise végén Márfi Gyula érsek atya megáldotta templomkertben felállított  városi Betlehemet is.

 

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »