A gelencei Árpád-kori Szent Imre-templom a Kárpát-haza egyik legkeletibb pontján áll, a magyar egyházművészet és hagiográfia legjelentősebb alkotásait őrzi. Ötvözi a romanika, a gótika, a reneszánsz és a barokk stílusjegyeit. Freskói unikális értékűek, a székely falképfestészet leggazdagabb, legjelentősebb opusai. A templom a 13. század óta dacol az idő és a történelem viharaival. Világhírű Szent László-legenda- és Passió-freskósorozata mellett egyedülálló érték a szent hely festett kazettás mennyezete is. A műemléktemplom 1996-ban és 1998-ban is felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb műemléklistájára. 2002-ben teljes restaurálás, felújítás után ünnepi szentmisén adták át a megszépült szentegyházat – hangzott el a Freskós Gelence című fotókiállítás május 8-i ünnepélyes megnyitóján Veszprémben a Szent Imre piarista és helyőrségi templomban.
A gelencei templom, e csodálatos ékszerdoboz kincseiből, falképeiből ad ízelítőt Mudrák Attila fotóművész, az Esztergomi Keresztény Múzeum munkatársa reprezentatív tárlata, mondta a kiállításrendező intézmény, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója, Udvarhelyi Erzsébet a rendezvény prológusában. A kiállítás válogatás Udvarhelyi Nándor, (a Kárpát-medence történelmi és művészeti értékeinek kutatója) a Kairosz Kiadó gondozásában nemrég megjelent Freskós Gelence című, Mudrák Attila fotóival illusztrált könyvéből.
Nagy Károly apátkanonok, a veszprémi Szent Mihály-bazilika plébánosa ünnepélyes megnyitó beszédében párhuzamot vont a néhány nappal korábban megnyílt IV. Károly és Zita királyné emlékét idéző nagyszabású kiállítás pompája és a kicsiny gelencei templom értékeit bemutató kiállítás között. Olyan e mostani fotótárlat, mely közel ezeréves egyházművészetünk freskóinak világába ad betekintést, mint egy kicsi gyémánt a magyar Szent Koronából, azaz magyarságunk, magyar művészetünk meghatározó alkotóeleme. Összetartozik a két kiállítás lélekben, szellemben is, mondta. A kutatóember nagy érdeme, hogy meglátja a lényeget, meglátja a védeni való értéket és felmutatja azt, méltatta a szerző, Udvarhelyi Nándor és a kiállító fotóművész nagyszerű összmunkáját. Majd felvetette: Mit jelent látni, meglátni? Lélekkel, belső intuíciókkal látni, meglátni a világ titkait, mutatott rá. A fotográfus is ekként lát és láttat egyúttal. Meglátja Istent a 800 évvel ezelőtti festő(k) ecsetvonásaiban. Istent, aki Krisztuson keresztül vált láthatóvá a világban. A képek a természetfölötti felé irányítják figyelmünket. Láttatják a múltat, de a jövőt is. Érzékeljük a képekről, hogy a templom erős, megtartó, védő erőt sugároz, s ad át mindazoknak, akik kitartanak Isten mellett. A gelencei templom kazettás festett mennyezetéről szólva kiemelte: benne a székelység vitalitása, vidámsága és reménysége is tükröződik. Illusztrációképpen Reményik Sándor emblematikus versét idézte hallgatósága elé az apátkanonok: „Kicsi fehér templomotokba / Most minden erők tömörülnek / A holtak is mellétek ülnek. / A nagyapáink, nagyanyáink, / Szemükben biztatás vagy vád: / Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” (Templom és iskola)
A kiállításmegnyitón közreműködött a veszprémi Gizella Nőikar, majd utána rövid koncertet is adott az érseki palota dísztermében, ahol Karai József, Kocsár Miklós, Kodály Zoltán és Bartók Béla műveiből adtak elő a kórus tagjai énekeket. Majd Udvarhelyi Nándor ismertette könyvének tematikáját, szólt alkotói célkitűzéseiről, s részletesen elemezte a templom legértékesebb és egyedülálló két freskósorozatát, melyek egymás fölött 6-6 képpel követik egymást: az alsó sorban a Szent László-legenda eseményei, a fölsőben a Passió története idéződik fel. Bevezetőjében a szerző elsőként a templomokhoz kötődő közösségek életéről, illetve Gelence és környéke történelméről, egyházi múltjáról szólott. Gelence Felső-Háromszék jelentős települése; a Kárpát-medence délkeleti csücskében, a Székelyföld déli részében, a Kárpát-kanyarban fekszik. A 4500 lakosú település 98 százaléka katolikus székely. Eltér a többségében református Orbaiszéktől és inkább a katolikus Kézdivásárhely központú Kézdiszékhez sorolható. Hogy Gelence és a Csíki-medence népei ebben a környezetben megmaradtak katolikusnak a reformáció idején is, az a történészek szerint elsősorban a ferenceseknek köszönhető, a mikházi, Nyárád-menti, székelyudvarhelyi, csíksomlyói ferences kolostorok lelkigondozó tevékenységének, mutatott rá.
Felső-Háromszék területe már az 1241-es években lakott volt. Gelence falu első dokumentatív említése ugyan csak a 15. századból olvasható, de bizonyos, hogy Szent Imre benedikálású temploma már a tatárjárás előtt vagy a tatárjárás körüli esztendőkben megépülhetett. Az 1499-es egyik pápai bullában ezért már oly módon említik, mint egy ősi szentegyházat, „az Orbai székben lévő Szent Imre ecclesia”- t. Megemlítette a szerző a település történetében legjelentősebb személyiségeket, elsőként az unitárius Tholdalagi Mihály szerepét a falu fejlődésében a 17. században, aki gelencei felesége kedvéért áttért a katolikus hitre, s a falu védelmezője lett. Valószínűleg ő lehetett a templom festett kazettás mennyezetének a megrendelője is. Továbbá fontos szerepe volt Gelence életében Nagy Mózes helyi plébánosnak, aki a katolikus hit védelmében szolgált kilenc faluban a reformáció idején, s előmozdította, hogy a ferences rend Esztelneken megtelepedjék, kolostort építsen. Bemutatta Gelence neves személyiségeit, a helyi születésű Jantsó Ferenc szerzetes-drámaírót, Pap Vilmos 1848-as honvéd ezredest és Pap Károly honvédőrnagyot, valamint Jancsó Benedek tanárt, történészt, írót és Fekete János mártír papot, a falu egykori plébánosát, aki a Securitate földalatti celláiban fogolyként halt meg 1952-ben, illetve Bodor György politikus-történészt, aki 1976-ban történt haláláig küzdött a magyarság, a székelység összetartásáért. Bemutatta a gelencei címert, amelynek középpontjában Szent Imrére és Szent Lászlóra utaló jelképek (hercegi korona, csatabárd) láthatók. Szólt a templomépület szerkezetéről, a templombelső oltárairól, az átépítésekről az egyes korszakok stílusváltozásait követve, a nyugati falon Szent Jakab apostol legendájának csodajelenetéről, a Betlehemi gyermekgyilkosságról és a Menekülés Egyiptomba falképi ábrázolásairól, valamint a déli oldalon az Utolsó ítélet és Alexandriai Szent Katalin történetét megörökítő freskóiról. Végül az 1802-es földrengés okozta nagy károkról, melynek következtében a templom veszélyeztetett állapotba került, bezárták, s már-már lebontását tervezték. Végül Udvarhelyi Nándor a templom freskóit szemléltette kivetített képeken, s rámutatott, hogy milyen lelki-tartalmi kapcsolat fedezhető fel a Szent László-legenda és a Passió-sorozat egymás alatt-fölött elhelyezkedő képei között. A 16–17. században a reformáció éveiben feltehetően a freskókat lemeszelték, mondta, s egészen 1882-ig a feledés homályába merült, hogy micsoda kincseket rejt magában az épület. Akkor azonban egy műkincs összeírás alkalmával a már régóta bezárt épületet bejárva, rábukkantak a templomtérben – ahol a meszelést is lemosta már az eső a falakról – az értékes freskókra. S ez mentette meg a templomot a lebontástól. A szentély helyreállítása azonban csak 1932-ben kezdődött el, s utómunkálatai még az 1970-es években is folytak. Mivel az 1990-es évekre ismét aggasztóan veszélyes állapotba került a templom, felvették a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé, s ennek nyomán kezdődhetett meg egy nemzetközi alapítvány révén a helyreállítása, restaurálása. 2002-ben a megújult, megszépült templomot ünnepélyes szertartás keretében adhatták át a hívek közösségének.
A könyvbemutató alkalmával a Freskós Gelence című kötetet a szerző dedikálta a hallgatóságnak. A kiadvány a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben és műemléképületeiben megvásárolható.
Toldi Éva
