Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva az Egyház országszerte kenyeret szentel. A kenyerekből a Karitász tagjai visznek a szegény családoknak, hajléktalanoknak is.

A  Veszprém-Főegyházmegyei Karitász idén november 20-án emlékezett meg a karitász védőszentjéről, Szent Erzsébetről, ezúttal a veszprémi Regina Mundi-templomban. A szentmise előtt a Szent Margit Római Katolikus Óvoda növendékei és pedagógusai adtak elő köszöntő énekeket majd a megjelenteknek Szijártó László esperes, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója idézte fel Szent Erzsébet életútját és jótetteit. Kiemelte, hogy nem véletlenül kapcsoljuk személyéhez a jótékony, cselekvő szeretetet, ő királyi származása ellenére együttérzett a szegényekkel és a betegekkel, élelemmel és ruhával segítette a rászorulókat. Példaként állította a hívek elé Erzsébetet, és kérte, hogy mi is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, ha nálunk elesettebbekkel találkozunk hangsúlyozta a karitászigazgató.

Az ünnepi műsor után Stadler László Dezső plébános szentmisét mutatott be Szijártó László esperes, plébánossal és Laposa Norbert balatonfűzfői plébániai kormányzóval.

A szentbeszédében a hála és a köszönet fontosságáról beszélt Szijártó László atya. Az Egyházmegyei Karitász nevében mondott köszönetet annak a mintegy 500 önkéntesnek, aki egész éven át áldozatos munkával kutatja fel és segíti a rászorulókat. Stadler László Dezső plébánosnak is megköszönte, hogy biztosította a helyszínt az ünnepi mise és a kenyérmegáldás megtartásához, valamint a kis ovisoknak is a szép Erzsébet-énekeket.

A szentmise végén Dezső atya megáldotta a kenyereket, amelyeket szétosztottak a hívek között.

 

Forrás: Regina Mundi Plébánia

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

 

Comments are closed.