A héten ünnepeltük Szent Anna, a Veszprémi Főegyházmegye védőszentjének emléknapját. Ez alkalomból július 26-án megyeszerte több helyen celebráltak ünnepi szentmisét a tiszteletére.
Július 26-a Szent Anna és Szent Joachim, Jézus nagyszüleinek ünnepnapja. Az Újszövetségben semmilyen utalást nem találunk a Boldogságos Szűz Mária szüleire. Tiszteletük forrása az apokrif írások, elsősorban Jakab elő-evangéliuma. Itt olvashatjuk, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták. A két név jelentése figyelemre méltó: Anna annyit jelent, kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal.
Ünnepük a XII-XIV. században terjed el Európában, miután a keresztes lovagok visszatértek a Szentföldről. Elbeszéléseik nyomán megnőtt az érdeklődés Jézus Krisztus emberi természete és rokonsága iránt is. Az ünnep dátuma, Szent Anna feltételezett halála napja, nem más, mint egy templom fölszentelésének évfordulója. A hagyomány úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, szülőháza a Bethesda-tó közelében állt. Az V-VI. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, melynek fölszentelési napja volt július 26. Szent Joachim ünnepének időpontja a XVI. századtól többször változott, 1969-ben került egy napra Szent Annával.
A legenda szerint Anna és Joachimnak Júda nemzetségéből és Dávid házából származott. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadikat pedig szétosztották a szegények között. Egyszer megjelent Joachimnak Isten angyala és megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, akit Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szűz Mária születése után Joachim hamarosan meghalt. A legenda azt is tudni véli, hogy Anna még élt, amikor a Szentcsalád Nagy Heródes halála után visszatért Egyiptomból, és megláthatta unokáját, a kis Jézust. Anna lelkét angyalok vitték Ábrahám kebelére, s mikor az Úr Jézus fölment a mennybe, őt is a mennyországba vitték.
Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapja
Július 26-án tartották a lesencetomaji Szent Anna templom búcsúját is. Bécsi László plébános írása következik:
Zeng a harang hívó szóval
(Július 26: Szent Anna búcsú Lesencetomajon)
A lesencetomaji templom 1754-ben épült, a középkori templom helyén. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök Szent Anna tiszteletére ekkor szentelte fel. Azóta július 26-án tartják a templom búcsúját. A templom a mai formáját 1806-ban kapta. A klasszicista stílus jegyei kívül és belül tisztán mutatkoznak rajta. 2011-ben pályázat segítségével újult meg külsőleg. Mérete 30×9 méter. A képen a templomot Ny felőli oldaláról látjuk.
A szentélye tágas tér. A vörös márvány timpanonos oszlopok még inkább kiemelik a főoltárképet
és annak üzenetét. A szentély lépcsőjénél Jézus Szíve szobra és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szobra fogad bennünket. A falon Jézus szenvedésének állomásai alatt égnek a fények. Innen indul jobbról az I. állomás, és a XIV. ide érkezik. A főoltártól balra a templomépítő Nedeczky család padja, az elején festett címerükkel. Mögötte a vörös márvány klasszicista keresztelőkút. A szentély mennyezetén az Egyház allegóriájának festménye. A négy sarokban a szent Eukarisztiára utaló grafikák.
A főoltárkép Szent Annát és leányát, Máriát ábrázolja. Szentírást olvasnak. A család e meghitt, közös imádságára Szent Joakim, Anna férje is érkezőben. Az angyalkák arca Isten jelenlétét tükrözik.
Zeng a harang hívó szóval
E szép ünnep reggelén
Összegyűltünk oltárodnál,
Kél szívünkben új remény.
Földi bajban, gyötrelemben
Tűnik, múlik életünk:
Áldozatod erejében
Új életre ébredünk.
(Hozsanna 232. sz. ének)
Az ünnepi szentmisében az Egyház így imádkozik:
Urunk, atyáink Istene,
te szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet,
hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja.
Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre,
amelyet népednek megígértél.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyüjtemény
Családpasztoráció
Davidikum – Veszprém
Diakónus honlap
Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda
Főegyházmegyei Karitász
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Mindszenty Ifjúsági Ház
Regina Mundi plébánia
SZALÉZIÁNUM Érsekségi Turisztikai Központ
Szent Mihály főplébánia
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár
Veszprémi Érseki Könyvtár
Veszprémi Főegyházmegye hitoktatóinak és hittanosainak honlapja