„Kész a világ, / Feszült ünnepi várás / Tereng felette. / Halotti csend. Csak néha néha / Sóhajt az Isten lelke” – írja Dsida Jenő Pünkösdi várakozás című versében.
A nagy kitárulkozás, a Szentlélek kiáradásának pillanatai előtti csendnek tesz tanúivá a költő. A pillanatnak, amikor elindul a Lélek a földre, hogy a holt anyagot ismét megelevenítse, amint a teremtés idején is történt. Pünkösd az „új teremtés”, az újjáteremtés pillanata ezért. Szent Idő, amikor a Lélek – a Vigasztaló, a Szabadító, az Igazság, a Szeretet, az Egység Lelke, a Nagy Közvetítő –, megteremti az Egyházat (az „idházat” – Isten „megszentelt házanépét”), a Szent Házat, ezt a látható és láthatatlan örök közösséget, melyről az Apostolok cselekedeteiben olvassuk: „Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. …”(2,46.). Mert a Lélek képes felülemelkedni a megosztottságon és helyreállítani, ami eltört, széthullott, elveszett.
Pünkösd a legszebb tavaszi ünnepünk! A Lélek már elindult hozzánk, hogy majd fényes áramokkal, lángnyelvek kíséretében megérkezzék életünkbe. Hogy megújítson, megelevenítsen, újra elültesse szívünkbe a reményt, a hitet önmagunkhoz és a jobb jövőhöz. Pünkösd arra buzdít, hogy a tisztító szelekkel kitakarítsuk lelkünket, agyunkat a rossz gondolatoktól, a belénk égett bánatoktól, szégyenektől, gyarlóságainktól, gyűlölködéseinktől. Hogy levessük magunkról „régi emberünket”, s felöltsük magunkra az „újat”, az egyenes derekút, a tiszta tekintetűt, a hűségbe merítkezettet, a szelíd arcút, a jóakaratút. Az új embert, aki bizalomból építkezik, s abból emel majd házat és hazát. Reménykedőn, megkötő szent energiával, erőt gyűjtve az Örök Fényből –, akinek útján igazság és élet köszönt a világra.
A költő szavával kiáltsuk hát bizakodva pünkösdi lélekkel: „Zúgó szél, mennyei vihar, / jöjj a Lélek lángjaival! / Isteni erő van tenálad, / tégy vele most nagy szép csodákat (…), szellőztess ki országot, népet, / az egész nagy földkerekséget” (Bódás János).
Toldi Éva
