A Szent Anna Plébánia már több mint tíz éve megszervezi a hittanosai körében a napközis tábort. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tábor mára már kinőtte magát, így pár éve a Szent József Kápolna ad otthont az öt napos tábornak. A táborba ezúttal 50 gyermek jelentkezett – tájékoztatta hírportálunkat Tóthné Oláh Erzsébet hitoktató.
A katolikus egyház országos programjához kapcsolódva a hittantábor elméleti anyagát az Irgalmasság Évéhez igazítva állították össze a szervezők.
-Minden reggel közös imádsággal kezdtük a napot, majd elméleti foglalkozást tartottunk, melyen videót néztünk meg, beszélgettünk a Bibliáról, rajzoltunk, színeztünk. A délután folyamán kézműveskedtünk, valamint játszottunk az udvaron. Szerda délután a Teveli Úti Idősek Otthonába látogattunk, ahol megörvendeztettük a lakókat, s együtt imádkoztunk, énekeltünk közösen. Pénteken egy iráni bevándorló volt a vendégünk, aki autóvillamossági mérnök. Ő Vámosszabadiban befogadó-állomáson él jelenleg. Úgy gondoltuk, hogy a gyerekek ismerkedjenek meg egy bevándorlóval, hiszen Ferenc pápa is arra tanít minket, hogy imádkozzunk értük, s segítsük őket, irgalmasságot vállalva ezzel. Nagy örömünkre a gyerekek szívesen hallgatták az angol nyelvű beszámolót, amit a Vámosszabadi befogadó- állomás egyik dolgozója tolmácsolt – mondta a tábor vezetője.

Tóthné Oláh Erzsébet elárulta, a tábor nem titkolt célja azonban az is, hogy a hittan órákon tanultakat kibővítsék és elmélyítsék.
Baki Evelin, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola 5. osztályos diákja nagyon jól érezte magát a programon. Elmondása szerint sokat tanult a foglakozásokon, s egyáltalán nem bánta meg, hogy jelentkezett. Evelinnek legjobban az tetszett, amikor a táborvezető tanulságos meséket olvasott fel, s utána azokat megbeszélték. A fiatal lány a táborban megtanulta, hogy az irgalmasságnak hét lelki és hét testi cselekedete van, amit, ha betart, irgalmas lesz. Evelin eddig is megtartotta a legtöbbet, de ezentúl még jobban fog arra figyelni, hogy a kinőtt ruháit és megunt játékait a rászorulóknak ajándékozza.
A tábor szentmisével zárult, melyen a gyerekek elénekelték a tábor ideje alatt tanult egyházi énekeket.

Babos Petra

Forrás: http://www.papa-ma.hu/

4264318IMG_0247

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »