Január 20-án ismét megrendezésre került iskolánk szülői munkaközösségének szervezésében a Ranolder Bál. Az est fővédnöke Dr. Márfi Gyula érsek úr volt, aki maga is részt vett a rendezvényen, köszöntve a vendégeket. Keszthely önkormányzata nevében az idei évben is Nagy Bálint alpolgármester mondott köszöntőt. A bál hagyományosan a Tündérrózsa Gyeremek-néptánccsoport nyitótáncával indult, majd következett az apák-és fiúk tánca. Az előadás során a kis randolderes fiúk és apukáik német “pofozkodós tánccal” léptek színpadra. Ezt követően az Emotion táncegyesület fellépői következtek, több tanulónk szereplésével, majd elballagott tanulóink bohózata szórakoztatta a vendégeket.
A bál idén is nagy sikerrel és a Gin-Tonic Új / Esküvői & Rendezvény Zenekar jóvoltából jó hangulattal zárult, számos értékes tombolatárgy kisorsolásával fokozva a jó hangulatot. Köszönjük támogatóinknak az értékes tombolafelajánlásokat, de mindenekelőtt a lelkiismeretes szülőknek, aki saját feladataik mellett rengeteg jótékony munkát vállaltak iskolánk érdekében. A bál bevételét az iskola előkertjének parkosítására, illetve egy játékhajó építésére kívánjuk szánni.

Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »