Őszbúcsúztató

2014.12.12., Hírek rovat

Őszbúcsúztató az Ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában.

Hagyományinkhoz híven az idei esztendőben is megrendeztük őszbúcsúztató napunkat, kapcsolódva a Szent Márton naphoz, illetve angol területeken hagyományos hálaadáshoz. A minden évben megrendezendő esemény célja, hogy a diákok betekinthessenek más népek kultúrájába, ezáltal is gyarapítva ismereteiket.

A délelőtti tanítási órákat lezárva, két órakor kezdtünk gyülekezni a tornateremben. Elsőként a 4. osztályos német nyelvet tanuló diákok adták elő Szent Márton életét bemutató jelenetüket német nyelven, magyar narrációval. Ezt követően a 2. és 3. osztályos „angolosok” egy vidám énekkel lepték meg iskolatársaikat. A délután hátralévő része az ügyességé és a kreativitásé volt. Az alsó tagozatosok részt vehettek többek között pulyka- bowlingon, liba horgászaton, termény dobáló versenyen, válogathattak magokat, puzzle kirakással foglalatoskodhattak, készíthettek pulykát és libát is, kipróbálhatták a libatollal való írást, a libatömést, és a „bor lopást”. Ezt követően a szülők jóvoltából süti büfének is részesei lehettek. Ahogyan kezdett sötétedni, meggyújtottuk Szent Márton Tüzét, iskolánk kórusa és zenekara Szent Mártonról szóló énekeket énekelt, Bakos Frigyes lelki igazgatónk pedig felidézte a szent életét. Majd lámpás felvonuláson vettünk részt.

Az este a felsősöké volt. A buliba becsempészett retro összeállításban pedig együtt táncolhattak tanáraikkal is. Egy jó hangulatú nap végén mindenki élményekben gazdagon indulhatott haza. Köszönet a diák önkormányzatnak, Bóday Mónika és Németh Natália tanárnőknek a szervezésért, valamint az iskola minden tanítójának és tanárának a lebonyolításhoz nyújtott segítségért.

Reitter István

[simpleviewer gallery_id=”727″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »