Ökumenikus imahét

2015.01.20., Hírek rovat

Veszprémben is megkezdődött az Ökumenikus imahét.

A Szent Mihály Főszékesegyházban vasárnap este Dr. Márfi Gyula érsek nyitotta meg az egy héten át tartó közös imádságot a keresztények egységéért. Az első imaórán Niederhoffer Zoltán református lelkész hirdetett igét aki beszédében kiemelte Isten nagyságát, szeretetét. Beszélt arról, hogy Jézus és a szamáriai asszony találkozásra hív minket, próbáljuk ki milyen a más kútjából vizet inni, és azt, hogy valami keveset a miénkből is tudnunk kell adni.

Az ökumenikus imaórán részt vett még Nagy Károly apátkanonok a Bazilika plébánosa, Felker Zsolt káplán, László Dezső  Regina Mundi Plébánia plébánosa, Lőrinczy Ferenc és  Ebele Ferenc ny. plébános, Závodi Zsuzsanna református lelkész, Isó Zoltán evangélikus lelkész.

A második imaórára a Református Újtemplomban került sor ahol Závodi Zsuzsanna lelkész köszöntötte a híveket. Ezen az estén  Felker Zsolt káplán atya volt az Ige hirdető.

Az imaórák további helyszínei:

– január 20. kedd 17 óra Magyarok Nagyasszonya templom – Szemerei János evangélikus püspök

– január 21. szerda 17 óra Regina Mundi r. k. templom – Isó Zoltán evangélikus lelkész

– január 22. csütörtök 17 óra Szent Margit r. k. templom – Steinbach József református püspök

– január 23. péntek 17 óra Szent László r. k. templom – Závodi Zsuzsanna református lelkész

– január 24. szombat 17 óra Evangélikus templom – László Dezső római katolikus plébános

– január 25. vasárnap 17 óra Református nagytemplom – Dr. Márfi Gyula római katolikus érsek

 

[simpleviewer gallery_id=”775″]

 

 

 

 

 

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »