A művészeti iskolában nyílt órák keretében tekinthettek bele a szülők az 1., 2. és 4. osztályos csoportok néptánc óráiba. Képet kaphattak, mi mindent tanultak, mennyit fejlődtek gyermekeik a tanév kezdete óta.

Az első osztályosok számára az összerázódás, a magyar népi játékokkal és mozgáskultúrával való ismerkedéssel teltek az első hónapok. A gyerekek bemutatták azokat a játékokat, amelyeket Molnárné Tóth Erzsébet néptánc oktató tanított számukra, valamint Vastag Richárd néptánc pedagógus ritmikai, figyelemfejlesztő, mozgáskoordinációs gyakorlatait, játékait láthattuk, amelyekkel a néptánc alaplépéseit készítik elő.

A másodikosok már egy rövidebb játékfűzést, valamint sárközi ugrós etűdöt is bemutattak, amelyekből tanév végére színpadi produkció készül. Ricsi bácsi a néptánc órákba folklórismeretet is belecsempész, így a tanulók azt is tudják, milyen jellegzetességei vannak a tájegységnek, ahonnan a táncok és játékok származnak.

A negyedikesek idén két nehéz táncanyaggal ismerkednek. Nagy Marianna néptánc pedagógus irányításával a lányok somogyi üveges táncot gyakorolnak, ami koncentrációt követel, és fejleszti a tartást, az egyensúlyérzéket. Nagy hangsúlyt fektetnek a népdaléneklés technikájára is. Hajdu Péter néptánc pedagógus pedig bodrogközi hatoztatót tanít a fiúknak, melynek ritmikája komoly kihívást jelent. A páros táncok segítik a férfi táncos vezető szerepének elsajátítását, ami ebben a korban még nem könnyű. A gyerekek nagy odaadása és jó hangulata bizonyítja, hogy élvezik a táncot, az éneket.

A bemutató órák végén a szülőknek is lehetőségük nyílt belekóstolni a néptánc alaplépéseibe, gyermekeik kezét fogva ropták a kicsikkel együtt.

[simpleviewer gallery_id=”733″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »