2015. augusztus 16-án a Zala megyei Nagykapornak település hívei a falu határában lévő ősi Mária zarándokhelyen hallgathatták az ünnepi szentmisét. Dr. Márfi Gyula a Remetekerti nagyboldogasszonyi búcsú főcelebránsa és szónoka megemlékezett a zarándokhely újraszentelésének és Szent II. János Pál pápa halálának 10. évfordulójáról is. Az érsek atya a 4-500 főnyi egybegyűlttel megosztotta a szent pápához kapcsolódó személyes élményeit, kiemelte életének néhány mozzanatát. Beszélt a hit fontosságáról is, melyet e zarándokhely 10. évfordulója is kifejez. A szentmise végén a 2005-ben házasságot kötött és a 2005-ben született és megkeresztelt gyermekek külön áldásban részesültek, s az Érsek atya és Major István plébános aláírásával ellátott emléklapot vehettek át.
A szentmise után az új kenyér és a föld terményeinek megszentelésére került sor. Ezt követően az Érsek atya vezetésével a Vértanúk emlékhelyéhez, majd a Lourdes-i barlanghoz vonultak a hívek.
A szertartások végeztével a meghívottak és ünnepeltek szűkebb csoportja közös szabadtéri ebéden vettek részt. Az önkormányzat és a helyi egyházközség jó kapcsolatát mutatja, hogy a közös szervezésű ünnep sokak számára felejthetetlen élménnyé vált.

[simpleviewer gallery_id=”980″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »