Dr. Mail József pápai apát-plébános áldotta meg Várpalotán a felújított Szent Donát-kápolnát és új harangját augusztus 5-én.

Homíliájában apát úr az elődeink által fontosnak tartott szentek tiszteletét hangsúlyozta. A templomokról szólva elmondta minden templom a korabeli emberek Isten iránti dicséretét és szeretetét hirdeti, valamint azt a kultúrát, amelyet az akkori ember a saját környezetében megélt és megvalósított. A kápolna eredetileg egy szőlőhegyen épült, amelyek védőszentjéhez a rossz időjárás ellen fohászkodtak a szőlősgazdák. Mára a szőlőhegy teljesen átalakult, lakóövezet lett belőle, de az itt élők életében továbbra is nagy szerepet kell, hogy betöltsön ez a hely, ami lehetőséget biztosít arra, hogy Istennel és egymással is találkozhassanak az emberek.

A kápolna felújításában nagy szerepet játszott Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője, Campanari-Talabér Márta polgármester és dr. Szalai Mariann önkormányzati képviselő, valamint a Loncsos baráti kör. A felújítás az önkormányzat forrásaiból valamint magánadományokból valósult meg. Nemcsak a kápolna szépült meg, hanem annak környezetét is rendbe tették. Az eltűnt harangot Zugor Balázs magánadományából pótolták.

A szentmise végén Fodor Balázs, a várpalotai Nagyboldogasszony-templom plébánosa mondott köszönetet a loncsosi kápolna, illetve környékének felújításában szerepet vállalóknak, majd verses-zenés műsort adtak a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola tanulói.

3
4
5
6
7
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
 

Comments are closed.