Idén – folytatva a tavaly kezdett hagyományt – második alkalommal rendeztük meg nyári napközis hittan táborunkat. Július 7 – 11. között több mint hetvenen vettünk részt a különböző programokon.

Hétfőn Gyulafirátóton találkoztunk. A hetet szentmisével kezdtük, melyet Tóth András Sándor atya celebrált. A csoportbeosztás után minden csoport élén középiskolás segítővel elindult a különböző állomásokat végigjárni, és az ott kapott feladatokat minél gyorsabban, ügyesebben megoldani. Ezen a napon jó néhány magyar szenttel (többek között például Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, Szent Erzsébettel), a bencés renddel, ifjúsági énekekkel és még sok érdekes dologgal ismerkedhettek meg a táborozó gyerekek. Az állomások teljesítése után a plébánia udvarra mentünk, ahol megebédeltünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Gyulafirátóti Karitász Csoportnak a finom paprikás krumplit valamint a Bakonyoszlopi WOLF Pékségnek az ebédhez szükséges kenyeret. Ebéd után még volt időnk egy kis játékra, kimentünk a közeli Kálváriára, ahol számháborúzhattak a gyerekek. A búcsúzás pillanata sajnos ezen a napon hamar eljött, a cseszneki hittanosokkal hazaindultunk.

Kedden a gyulafirátóti hittanosok érkeztek vezetőikkel együtt a Cseszneki Plébánia területére, ahol megismerkedtünk a Kőmosó Szurdokkal (igaz, volt, akinek már nem volt ismeretlen). A gyerekek közül nagyon sokan megnézték a szurdokban található barlangokat. Ezután a Cseszneki Vár felé vettük az irányt, valamint lovagolni is volt lehetőségünk. Délben a plébánián virslit és szalonnát sütöttünk. Közösen énekeltünk, majd egy kis frissítő dinnyét is elfogyasztottunk.

Szerdán tudtuk, hogy hosszú nap vár ránk, reggel elindultunk Pannonhalmára. Vonattal utaztunk, ami külön élményt nyújtott. Pannonhalmán megnéztük a bencés monostort, sétáltunk a közeli arborétumban, majd a közeli kilátónál fogyasztottuk el közös ebédünket. Itt is szeretnénk megköszönni az ebéd szállítását.

Csütörtökön a Királynék Városába – Veszprémbe látogattunk el, ahol nem csak mi, hanem a Szápári Plébánia hittanosai is részt vettek a kirándulásunkon. E napon megismerkedtünk a Szaléziánummal, a Szent Mihály Székesegyház orgonájával, a Margit romokkal, kisétáltunk a Benedek-hegyre, sőt felfedeztünk egy játszóteret is. Ebédünket a Margit romoknál fogyasztottunk el – melyet szintén köszönünk a Gyulafirátóti Karitász Csoportnak.

Pénteki napunk kezdetén az időjárás okozott némi izgalmat, de Istennek legyen hála, ez a napunk is jól sikerült. Bakonyoszlopon is különböző állomásokat járhattak végig a csapatok – összegezték közösen a héten tanultakat, volt játék, éneklés, kipróbálhatták a helyi tekepályát. Majd ebéd után a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek köszönhetően a gyerekek egy kis időre tűzoltók lehettek. Aki kedvet érzett hozzá, felpróbálhatta a tűzoltóruhákat, kipróbálhatta, milyen a tömlőket kihúzni, vizet fecskendezni, ráadásul a tűzoltóautóval is mehettek egy kört a faluban. Ezután a templomban hálaadó szentmisén vettünk részt, melyet Simon István atya celebrált. Végül minden csapat kapott egy kis jutalmat a heti teljesítményéért.

Ezúton még egyszer szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki bármiben is segítségünkre volt a héten, külön szeretnénk még köszönetet mondani a TESCO áruháznak az 50.000 forint értékű adományáért.

 

Tell Nándor és Majoros Éva hitoktatók

[simpleviewer gallery_id=”588″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »