A Dunántúlon található Kolping Iskolák tantestületeinek összevont tanévkezdő lelkinapját tartották augusztus 26-án, Pétfürdőn.

A lelkinapra a pétfürdői, a szekszárdi, esztergomi, nagybajomi és csurgói szakiskolák, mohácsi művészeti iskola valamint a dunaszigeti általános iskola tantestületéből érkeztek pedagógusok és szakoktatók.

A lelki nap nyitó szentmisével kezdődött a pétfüdői Szent László templomban, melyet dr. Márfi Gyula érsek celebrált Fodor Balázs várpalotai plébánossal, a nyugat-magyarországi Kolping-régió prézesével és Juhász Imre atyával, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet igazgatójával.

A főpásztor homíliájában a karizma és a kegyelem összetartozásáról beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a két fogalom nemhogy nem állítható egymással szembe, hanem összetartoznak, hiszen a karizma is kegyelem. A karizmán értjük a Szentlélek speciális ajándékait, ki-ki megkapja azt, amire neki szüksége van. A kegyelem pedig az, amit mindannyian megkapunk, ahhoz, hogy üdvözölhessünk.

A szentmise után dr. Márfi Gyula érsek tartott előadást, melyben külön beszélt az Ige karizmáiról. Ezen belül arról, amikor egyszerűen tanúságot teszünk arról, hogy hiszünk a halálból feltámadt Krisztusban. Ezt görög szóval úgy hívjuk, hogy kérügma. A második a didakhé a szoros értelemben vett tanítás, amely megpróbál választ adni az embereknek a filozófiai, erkölcsi és egyéb dogmatikai kérdéseire. A harmadik pedig a prófécia, amely konkrét helyzetekben segíti az embereket, bűneire emlékezteti, buzdítja a jóra és vigasztalja szomorúságában. A kérügma az alapvető tanúságtétel hitünkről. A tanítás (didakhé) válaszol a kérdésekre, az esszenciális kérdésekre ad választ. A prófécia pedig az egzisztenciális, az embereknek a konkrét helyzetében ad eligazítást.

[simpleviewer gallery_id=”618″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »