A Veszprémi Főegyházmegye érseke, papsága és a rokonság fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva és a feltámadás hitében tudatja, hogy Dr. Bécsi László püspöki tanácsos, ny. kerületi esperes, ny. lesencetomaji plébános életének 73., pappá szentelésének 50. évében 2016. július 18-án a veszprémi Szent Ferenc Papi Otthonban, a szentségekkel ismételten megerősítve, csendesen elhunyt.

A közös engesztelő szentmiseáldozatot f. hó 29-én, pénteken 16 órakor mutatjuk be a lesencetomaji plébániatemplomban. Hamvait a szentmise után 17,30 órakor helyezzük el a devecseri új temetőben.

becsi_laszlo6j

Az elhunyt lelkipásztor Devecserben született 1944. március 7-én. Pappá szentelték Győrött 1967. június 18-án. Káplán volt Nagykapornakon 1968-70 között, illetve a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánián 1972-ben. Három ízben is töltött be központi szolgálatot: 1970-72, 1972-74, illetve 1974-76 között, utóbbi alkalommal püspöki titkári minőségben. 1976-tól 2015-ig, nyugdíjazásáig lesencetomaji plébános volt, h. esperes 2002-2004 közt, kerületi esperes 2004-15 közt. 2015-től haláláig a veszprémi Szent Ferenc Papi Otthonban lakott nyugdíjasként.

Dr. Bécsi László egyik kívánsága az volt, hogy sírjára koszorút ne vigyenek, a koszorúk árát mindenki a hitoktatás támogatására fordítsa. – Másik kívánsága az volt, hogy tegyük közzé üzenetét: „Szerettelek benneteket.”

 

„Megmentette életemet a haláltól,

szememet a könnyhullatástól,

és lábamat az elbukástól.

Az Úr előtt járhatok az élők földjén”

(Zsolt 114,8-9).

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »