Államalapító és egyházszervező királyunk, Szent István ünnepén egyházi és egyházi jellegű rendezvények sora hívogatta a várba Veszprém lakosságát és a turistákat, zarándokokat. A nemzeti történelmünket, keresztény örökségünket megidéző és felmutató programok sorát ünnepi szentmise nyitotta meg augusztus 20-án a Szent Mihály-bazilikában és ünnepi koncert zárta az Érseki Palotában.

   Az ünneplők seregét a várban a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény történelmi, egyháztörténeti, egyházművészeti kiállításaival várta a Tejfalussy-házban (Test és lélek a Nagy Háborúban), a Szent Imre piarista és helyőrségi templomban (Freskós Gelence) és az Érseki Palotában (Boldog IV. Károly apostoli király és Zita királyné emlékezete).

   Az este hagyományos színfoltja volt az ünnepi koncert a palotában a Magyar Honvédség Légierő Zenekara előadásában, Katona János alezredes művészeti vezetésével, valamint énekművészek – Zsilinszky Cecília, a bazilika kántora és a Szent Mihály Kórus karnagya, illetve Kertész Dóra énekművész – közreműködésével. Műsorukban egyházi és világi dallamokat, könnyűzenei énekszámokat egyaránt megszólaltattak A zenekar elsősorban hazafias indulókkal készült (Klapka, Rákóczi, Szent István emlékére, valamint az elmaradhatatlan Magyar Légierő Indulóval, melyet a zenészek  maguk énekeltek hangszereik kíséretével), s mintegy emlékfoszlányként a zenei motívumokban felvillant a Trianon tragikus eseményére utaló Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország dallama, s egy szerelmes sláger is, a Bésame mucho, Consuelo Velázquez mexikói zeneszerző dallamával, mely (magyar fordításban) a Szeretlek én, jöjj vissza hozzám… kezdetű egykori slágert idézte fel.

   Kétségtelen, hogy a koncert ünnepi varázsát méltóképpen Zsilinszky Cecília énekműsora adta, melyben az előadó igyekezett mindazt a nemzeti és keresztény értékhordozó énekkincset megszólaltatni, felmutatni, amely szent királyunk alakját, történelmi szerepét tudatosíthatta a hallgatóságban. Előadásában megszólaltak népénekek (Magyar hazánk reménye, Szent Imre herceg, Magyarország éke), valamint Katona József szerzeménye, a Fohász Szent István királyhoz című ének: Magyar népünk áldott szentje, / Ezer évünk drága kincse…, István király, esdve kérünk, / közbenjárónk légy minékünk!” Elhangzottak továbbá Szent Istvánt köszöntő hajdani és újabb énekek, s egy erdélyi-felvidéki gyűjtésből származó népdal is, az Isten áldja meg a magyart című. Az ünnepidéző összeállítást ökumenikus színnel gazdagította Az Úr csodásan működik kezdetű evangélikus ének.

   A koncert végén Kertész Dóra énekművész a zenekar kíséretével közkedvelt angol nyelvű dallamokat adott elő mély átéléssel (többek között elhangzott az Óz, a csodák csodája című örökzöld mesefilmből a Szivárványdal, az Over the rainbow is). Zárszóként, s egyben ráadásként a zenekar a Fel, fel vitézek a csatára… kezdetű Klapka induló 1848-as hazafias nótájával búcsúzott a közönségtől.

 Toldi Éva

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »