Nagyböjti háromnapos lelkigyakorlatot tartottak a balatonfűzfői Jézus Szíve-plébániatemplomban, Stadler László Dezső atya, a veszprémi Regina Mundi-templom plébánosa vezetésével.
Első nap: Mindennapi kísértéseink
Dezső atya Krisztus pusztában történt megkísértése kapcsán elmélkedett mindennapi kísértéseinkről. “Az Úr Jézus azért jött el, hogy feltöltse lelkünket, és megtöltse isteni gazdagsággal, kegyelemmel, amivel meg tudjuk dicsőíteni Őt nap, mint nap.” – mondta. “Fontos, hogy az eszközt és a célt különválasszuk. Nem a tárgyak birtokolnak bennünket, hanem mi birtokoljuk az eszközöket, így mindazért, amink van, felelősséggel tartozunk. Ne azt keressük, ami hiány a keresztény életünkben, hanem a gazdagságot lássuk meg, ami a gondviselő Isten jóságából megadatik nekünk: családunk, barátaink, jótevőink. Minden áldozatvállalás, pl. a böjt, amit vállalunk, nemcsak magunknak használ, hanem segíti felebarátainkat és családtagjainkat is.”
Második nap: A tökéletesség útján
A nagyböjti lelkigyakorlat második napján Stadler László Dezső atya a jó keresztény ismérveit fejtegette, és útmutatást adott, hogyan lehet a tökéletesség felé haladni, hogyan lehet szentté válni.
Egyértelmű számunkra, hogy egyedül Isten tökéletes, mégis sok ember magát állítja a középpontba Isten helyett. Sokszor igénytelenek vagyunk a keresztény életünkben, az imában, nem tartjuk fontosnak a megtérést, és azt hisszük, ha a formákat betartjuk, mindent megtettünk, és ok nélkül elégedettek vagyunk magunkkal.
Milyen a jó keresztény? Hogyan lehet szentté válni? – tette fel Dezső atya az elgondolkodtató kérdéseket.
A szentek példáját követve eljuthatunk a megtérésre, ha a jézusi úton járunk. Isten ránk bízta a döntést – miénk a felelősség, de nem csak magunkért, másokért is felelősek vagyunk a környezetünkben. Ne csak szóban legyünk keresztények, lássák az emberek rajtunk, a cselekedeteinken, az életmódunkon, hogy igényes, tökéletességre törekvő, tanúságtevő keresztények vagyunk.
Harmadik nap: Megbocsátás
A háromnapos lelkigyakorlat utolsó napján is nagyszámú hívő sereg készítette lelkét szentgyónásban, keresztúti imádságban és a lelkigyakorlatos szentbeszédek átelmélkedésével.
A mai nap témája a megbocsátás volt. Az Atyaisten megbocsátó szeretete tanítson, amikor halhatatlan lelkünket a bűnbánat szentségében megtisztítva visszatérünk életünk helyzeteibe, munkatársaink, családunk megszokott környezetébe. Ne kételkedjünk, hogy Isten ott van velünk, lecsendesíti szívünk háborgását, és irgalma segít, hogy mi is meg tudjunk bocsátani azoknak, akik megbántanak, akik csalódást okoznak. Ha a magunkénak valljuk azt a mondatot, hogy: megbocsátok, de nem felejtek, akkor tüske marad szívemben, akkor nem lesz változás az életemben. Nekünk is engedni kell, hogy kihúzza a tüskénket, engedni kell, hogy büszkeségünk által épült falainkat lebontsa Isten irgalma. Hűségkapcsolatban kell lennünk Istennel. Nemcsak a bajban kell keresni Istent, hanem a jóban is Hozzá kell fordulni.
Alázattal tudom-e szolgálni hűségben Istent, és embertársaimat? Ha Isten átalakít, akkor ez nem marad meg bennem, hanem cselekedeteim tanúsága fogja lelkesíteni a környezetünket is. A szentté válás egyik feltétele a megbocsátás. Ha nem csak a hiányokra figyelünk, hanem hálásak is tudunk lenni Isten ajándékaiért, akkor tudunk válaszolni Isten hívására. Isten a kicsiny kéréseinkre is figyel; azt, ami üdvünkre válik, megadja nekünk. Ha hűségesen válaszolunk Isten hívására és felismerjük Isten jeleit az életünkben, akkor el tudunk indulni Isten felé. Istennel lehet kommunikálni, egyezkedni, kérni akár jeleket is tőle, hogy megmutatkozzon, mit vár tőlünk, mire hív bennünket. Tudunk-e irgalmasak lenni és szerető szívűek, mint Isten fia? Tovább tudok-e lendülni életem nehézségein, és tovább tudok-e lendíteni másokat? – tette fel az elgondolkodtató kérdést a lelkigyakorlat vezetője.
Szöveg és fotó: dr. Léner-Pintér Sára és Demény Anna
