Fájdalmas pénteken immár hetedik alkalommal rendezték meg a városi keresztutat Veszprémben. A zord idő ellenére is közel félezren gyűltek össze a Feltámadt Üdvözítő (Károly)-templomnál, hogy együtt kísérjék a jelképes keresztúton Jézust.

A keresztút előtt Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét – a lengyel-magyar barátság hete alkalmából itt tartózkodó – Stanislaw Gadecki poznani érsekkel, a lengyel püspöki konferencia elnökébel, Nagy Károly apát, kanonokkal, a Szent Mihály Bazilika plébánosával, Brenner József spirituálissal, Stadler László Dezső plébánossal, Darnai János atyával, Felker Zsolt káplánnal, és Burbela Gergely verbita tartományfőnökkel.

A hagyományos veszprémi városi keresztúton idén a város minden plébániájának hívő közössége együtt imádkozott , a Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola és a Szent Margit Óvoda növendékeivel és a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeivel, valamint cserkészekkel, felváltva imádkozva a különböző stációkat. Gadeczki érsek lengyelül, imádkozott és elmélkedett 2 stációt.

Énekelve, imádkozva haladtak végig Veszprém belvárosán keresztül, rendőri irányítás mellett az utcán is tanúságot téve az értük keresztet hordozó Jézusról.

A Szent Mihály Bazilikából az atyák közös áldásával térhettek haza a hívek.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »