Szent Gellért, a katolikus iskolák védőszentjének ünnepén adták át a Szent Gellért-díjakat a Veszprémi Főegyházmegyében.

Az ünnepség a Bazilikában szentmisével kezdődött, melyet Márfi Gyula érsek mutatott be az iskolák lelki igazgatóival együtt. A főpásztor szentbeszédében arról beszélt, hogy a hitünket folyamatosan erősítenünk kell, mert nagyon sokan vannak, akik szeretnék az Egyházat leredukálni valamiféle népjóléti intézményé. Hangsúlyozta nagyon fontos, hogy akik nevelő munkában vesznek részt, azoknak nagyon fontos, hogy meglegyen a hitük, tényleg katolikusok legyenek és bármilyen tárgyat oktatnak is, de a gyerekek megérezzék rajta, hogy hívő emberek vagyunk.

A szentmise után a Padányi Biró Márton Római Katolikus iskola diákjaiból és tanáraiból álló kórus adott műsort, Zsilinszky Cecília és Hutvágner Erika vezényletével.

Mail József gazdasági helynök az intézmények elmúlt évéről szóló beszámolóját ismertette, elmondta, hogy ebben a tanévben jelentősen növekedett a főegyházmegye által fenntartott iskolákba, óvodákba járó diákok létszáma az előző tanévekhez képest. Beszámolt arról, hogy Magyar Állam közvetlen támogatásával, valamint KEHOP pályázatok útján több oktatási intézményünkben nagy értékű ingatlan fejlesztés van folyamatban. Ennek eredményeképpen majdnem minden intézményben belső és külső felújításokra, fűtéskorszerűsítésre, ablakcserékre kerül sor.

Ezt követően adták át a Szent Gellért-díjakat, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapított azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére.

Márfi Gyula érsektől a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehették át

Bálint Bánk  – pszichológia tanár – Hittudományi Főiskola Veszprém

Pintér Tamás Piusz Atya – lelki igazgató – Padányi Biró Márton R. K. Iskola Tótvázsonyi Tagiskola – Tótvázsony

Soós Gyuláné – óvodapedagógus – Szent Anna R. K. Óvoda Pápa

Bors Ildikó – óvodapedagógus – Szent Margit R. K. Óvoda Veszprém

Szenes Ilona – tanítónő – Padányi Biró Márton R. K. Iskola Veszprém

Kormányos Ildikó – tanítónő – Nagyboldogasszony R. K. Általános Iskola – Tapoca

Némethné Szabó Ottilia – magyar-történelem szakos tanár – Szent István R. K. Iskola Pápa

Hegyi Imre – gondnok – DAVIDIKUM R. K. Középiskolai Kollégium – Veszprém

Léber László – karbantartó – Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola – Veszprém

Mózsné Nuznek Katalin – tanítónő – Ranolder János R. K. Ált. Iskola  Keszthely

Léber Erzsébet – főkönyvelő – Veszprémi Érsekség

Kéner Katalin – hitoktató – Zalaegerszeg-Csácsbozsok

Szanyi Margit – hitoktató –

Márfi Gyula érsektől a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehették át:    

Nyögéri Éva  – dajka  – Szent Margit R. K. Óvoda – Veszprém

Tóth Andrásné – iskolatitkár – Nagyboldogasszony R. K. Ált. Iskola Tapolca

Englertné Nyerges Rita – tanár – Szent István R. K. Ált. Iskola Pápa

Putz Csabáné – gazdasági ügyintéző – Szent István R. K. Ált. Iskola – Pápa

Tormáné Taál Ildikó – gazdasági vezető – Ranolder János R. K. Ált. Iskola – Keszthely

Kerstner Attiláné – matematika-fizika-informatika szakos tanár – Szent István Király R. K. Ált. Iskola – Ajka

Horváthné Fülöp Gyöngyi – iskolatitkár – Szent István Király R. K. Ált. Iskola – Ajka

Sebestyénné Siki Eliza – tanítónő – Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola – Veszprém

Bujdosó Viktória – angol szakos tanár – Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola – Veszprém

Farkas Tímea – tanítónő – Nepomuki Szent János R. K. Ált. Iskola Várpalota

Cartoletti Lászlóné – technikai dolgozó – Nepomuki Szent János R. K. Általános Iskola – Várpalota

Boleraczkiné Hári Marianna – angol szakos tanár – Padányi Biró Márton R. K. Iskola – Veszprém

Madár Csaba – tanár – Padányi Biró Márton R. K. Iskola Tótvázsonyi Tagiskola – Tótvázsony

Lángi Lászlóné – portás – Padányi Biró Márton R. K. Iskola – Veszprém

Flieghné Rimai Merita – főkönyvelő, oktatási ügyintéző – Veszprémi Érsekség

Csizmazia Szilveszterné – hitoktató.

A Veszprémi Főegyházmegye által fenntartott 11 oktatási intézményekben 3 és félezer gyermek és fiatal nevelése folyik.

IMG_7179
IMG_7150
IMG_7151
IMG_7157
IMG_7159
IMG_7166
IMG_7190
IMG_7223
IMG_7229
IMG_7252
IMG_7259
IMG_7281
IMG_7284
IMG_7339
csoportkep

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »