A Szent Mihály Bazilikában Márfi Gyula érsek január 1-jén, Szűz Mária Isten Anyja ünnepén mutatott be szentmisét. A szentmisén koncelebrált Nagy Károly apát, kanonok, a bazilika plébánosa és Felker Zsolt káplán.

A 2018-as év első érseki szentmiséjén a főpásztor a békéről beszélt. A ‘béke’ sokrétű fogalom. A Bibliában megjelenik úgy, mint ami a jólétet, egészséget, családot jelenti. A ‘béke’ jelenti a a javak birtoklásának biztonságát, a háborús veszély hiányát, a jó viszonyt az emberekkel, a kölcsönös bizalmat. A ‘békesség’ jelenti a Mennyei Atyával való gyermeki viszonyt, a Vele való teljes kiengesztelődést, a Tőle kapott megigazulást, a tiszta lelkiismeret örömét, az örök üdvösség reményét – mutatott rá az érsek. Hangsúlyozta, a keresztény ember számára a béke záloga az Úrral való személyes, szilárd kapcsolat, mert Ő a mi békességünk.  A napi evangéliumra utalva elmondta Jézus a megváltó, a szabadító.  Ő volt az, aki minket a bűn és a Sátán szolgaságából kiszabadított. Ő ajándékozott nekünk igazi szabadságot és ezzel az igazi békét. Krisztus nélkül, Isten nélkül nem lehet tökéletes a békességünk. Amíg az ember nem tudja belehelyezni magát Isten tenyerébe, addig valóban azt érzi, hogy minden csak hiábavalóság. Védelmet, biztonságot, erőt, méltóságot igazában csak Istentől kaphat az ember – mondta a főpásztor.

Régi hagyomány az Egyházban Jézussal kezdeni az évet, a veszprémi bazilikában is szentségimádással vette kezdetét az újév. Az ünnepi szentmise végén az Oltáriszentséget kihelyezték az oltárra és a főpásztor szentségi áldásban részesítette a jelenlevőket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

 

 

Comments are closed.