Milyen a mi hitünk? Tudunk-e igazán bízni az Istenben, rá tudunk-e hagyatkozni mindennapi problémáink, gondjaink közepette, hisszük-e, hogy majd ő rávezet a helyes útra, csak figyelnünk kell rá? Tudunk-e lélekből imádkozni? Hitünk hatással van-e hétköznapjainkra, vagy csupán a templomban érezzük szükségét az imádságnak? Van-e bennünk alázat, megvallani tévedéseinket, bűneinket, tudunk-e bocsánatot kérni és megbocsátani lélekből egymásnak? Tudatában vagyunk-e keresztény hivatásunknak? – ezeket a kérdéseket világította meg nagyböjti lelkigyakorlatos szentbeszédeiben Brenner József atya, a veszprémi hittudományi főiskola docense, a Boldog Gizella Szeminárium spirituálisa április 10-11-12-én a veszprémi Szent László-templom esti szentmiséin.
Első este a triduum céljairól, kissé beporosodott hitünk leporolásáról, megújításáról szólt. Hitünket általában a keresztségben kaptuk, emlékeztetett, vagyis nem volt különösebb érdemünk benne, majd jött az első áldozás, a bérmálkozás, amikor már egyre tudatosabban váltunk Isten követőivé. Hitünket azonban folyamatosan ápolni kell, hogy élő legyen, mutatott rá. Sok ember hiszi, hogy van Isten, hogy Jézus itt járt a földön, de ha ennek az életére semmi következménye nincs, akkor halott a hite. Az apostoloknak élő hite volt, rátették az életüket Jézus Krisztusra, úgy követték őt. Ma a bizalommal nagyon hadilábon állunk, nem hiszünk semmiben, senkinek, biztonsági zárakat, pecséteket, kódokat használunk a tolvajok, a csalók ellen. Isten azonban soha senkit meg nem csalt, a mi Istenünk gondviselő Isten, bizalmunkat belé vethetjük.
Hogy mi a bűn, azt minden ember a lelkében tudja, megérzi, ugyanis Isten lelkiismeretet is teremtett az emberbe, s az azonnal jelez, ha valami vétkes dolgot követünk el, vagy olyanra készülünk. De a lelkiismeret mellett ott sündörög mindig a gonosz (az ördög, a sátán), és fondorlatosan próbálja rávenni az embert, hogy lelkiismerete szavát elhallgattassa, vagy meg se hallja. Az ördögtől megszállottak kiáltását idézte ezzel kapcsolatban a Szentírásból az atya: Mit háborgatsz Jézus, mit akarsz, menjél innen! Ha jelez ugyanis a lelkiismeretünk, ha bűnösnek érezzük magunkat, gyakran elküldjük, távol tartjuk magunktól Istent. „Jó nekünk így! Ne lássa életünket, ne zavarjon!” De a bűn terhet is jelent, elhordozása nehéz és tudjuk, hogy a lelki terhek előbb-utóbb meg is betegítik az embert. A bűnbánat, a bűnvallás, a gyónás megszabadító erejű! Ehhez azonban bocsánatkérésre, alázatra van szükség, kicsinységünk, gyarló voltunk megvallására. A mai világ ezért kitalálta, hogy nincs bűn, nincs ördög, sőt nincs rossz sem. A rossz relatív, az ördög úgy tudja a rosszat megkecsegtetni, mintha az jó volna. Ma az embereket a tévében, a filmekben a bűnökkel, a bűnösökkel szórakoztatják, és így lassanként teljesen elszakadnak Istentől. Sokaknak a hite már csak az anyagiakban van. Csak a testüket gyógyítják, de a lelkük beteg marad. Isten azonban senkiről sem mond le és Isten mindig képes minden megtérőnek, bűnbánónak megbocsátani.
Záró lelkigyakorlatos elmélkedésben a papi, a családos (szülői) hivatásról és a vértanúság hivatásáról beszélt Brenner József. Ennek során felidézte testvére, Brenner János vértanúságát, akit 1957-ben Szentgotthárdon papi szolgálatainak (haldoklóhoz vitte volna a betegek szentségét) végzése közben gyilkoltak meg az ávósok.
A hivatásba Isten vezeti az embert, megmutatja mindenkinek a maga sajátos rendelt útját az életben, mondta. Az Isten hív és küld a papi szolgálatba, de ugyanígy a szülői-családos hivatásba is. A hivatásra készülni lehet és kell is. A vértanúság hivatására viszont nem lehet készülni, azt Isten adja az ember elé. Mind a papi, mind szülői hivatásban rendkívül fontos a szerepe a családnak, ahová megszületünk, mutatott rá. Visszaemlékezett az atya gyermekkorára, arra szeretetteljes és hívő családi környezetre, amelyben nevelkedett. Kemény politikai ellenszélben is vállalták szülei a hitüket, az igazságtalan megbélyegzettséget, s mindhárom gyermekük papi hivatásba lépett. A testvére ellen elkövetett merénylet nyomán a múlt rendszerben valamennyiőjüket háttérbe szorították, a gyilkosságról, a gyilkosokról beszélni sem volt szabad. A vértanúság is hivatás, mondta. A vértanúk példát adnak arra, hogy az Istenhez való hűség, helytállás a helyes, az egyetlen igaz út a teremtett világban.
Befejezésül felhívott mindenkit, hogy imádkozzanak a papi és a családi hivatásokért.
Toldi Éva
Fotó: Mária Rádió, Veszprém
[simpleviewer gallery_id=”518″]
