Befejeződött a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola energetikai korszerűsítése. A felújított épületet  Márfi Gyula érsek áldotta meg január 29-én.

„Várpalotán már az 1800-as évek óta működik tanintézmény ezen a helyen. A korábbi zárda épületet a II. világháború után az újjáépítés helyett egy új épületet építettek fel,  ami a 2000-es évekre már erősen elhasználódott” – fogalmazott köszöntőjében Juhosné Vavró Zsuzsanna igazgató.  A fenntartó Veszprémi Érsekség uniós pályázaton nyert 200 millió forintos támogatást, ennek egy részét, 90 millió forintot fordítottak a várpalotai intézményre. A munkálatok során az épület új szigetelést és nyílászárókat kapott, valamint napkollektorok kerültek fel az új tetőszerkezetre, amit az Érsekség saját forrásból biztosított közel 30 millió forintból.  „Gyönyörű lett a Nepomuki Szent János Iskola a felújítás során, melyre méltón lehetnek büszkék a nem csak katolikus közösség, hanem minden várpalotai lakos is, hiszen most már méltó környezetben folyhat a mindig is híres, magas színvonalú oktatás az épületben” – mondta köszöntőjében Kontrát Károly parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.  Dr. Márfi Gyula, veszprémi érsek örömét fejezte ki, hogy ismét egy megújult épület előtt állhat. Elmondta, a várpalotai iskola mellett az érsekség több oktatási intézményére is jutott a fejlesztési összegből. A főpásztor megáldotta a felújított épületet és Isten áldását kérte mindenkire, aki segítette a felújítást, valamint az intézményre és az egész városra.

Az ünnepségen részt vettek az iskola vezetése, dolgozói, az érsekség munkatársai, valamint az iskola növendékei.  Ezt követően, Márfi Gyula érsek hálaadó szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony plébániatemplomban, melyen koncelebráltak Mail József apát, érseki helynök, Fodor Balázs esperes, plébános, az iskola lelki igazgatója, Takáts István érseki irodaigazgató, valamint Tóth Gábor káplán.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »