Hittantábor Türjén

2017.07.10., Hírek rovat

A hagyományhoz híven, idén is megrendezte egyházi táborát a türjei Premontrei Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia. De nem csak a türjei diákok kaptak lehetőséget, hanem Mihályfa, Zalabér, Gógánfa, Dabronc tanulói is.

Az indulás reggelén közös szentmisére gyűltünk össze a türjei templomban. A szentmise után a fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomásra vezetett utunk. Itt a diákokat bevezették a madárgyűrűzés folyamatába, és annak jelentőségét is elmagyarázták. Majd meglátogathattuk a sérült, ott élő madarakat. Innen a Kányavári-szigetre mentünk, ahol megkezdődött az állomásos csapatjáték. Utunk a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban folytatódott, majd este megérkeztünk táborhelyünkre, a zalai kis településre, Bázakerettyére. Az este kicsomagolással, ismerkedéssel, beszélgetéssel telt.

Második napon kisebb túra keretében átsétáltunk a szomszéd településre, Lispeszentadorjánra, ahol vártak bennünket bérelt kerékpárjaink. Innen 20 km-es túrát tettünk Kányavár végállomással. A kerékpárok leadása után erdei kisvasúton érkeztünk vissza szállásunkra. Rövid pihenés után, a „főző személyzeten” kívül, a diákok meglátogatták a bázakerettyei termálfürdőt. Az este játékkal, beszélgetéssel telt.

Szerda délig lezajlottak a sorversenyek, mely után a hittanos feladatlapok kitöltése következett. Ebéd után túra indult a Kistolmácsi-tóhoz, ahol ismét megmártózhatott, aki akart. Fagyizás után indultunk vissza, hogy előkészüljünk az esti szalonnasütéshez. Vacsora után sokan maradtak a tűz mellett, ahol zenehallgatásra és éneklésre került sor. Közben megtörtént a csapatversenyek összesített eredmény hirdetése és jutalmazása, melyet a türjei iskola táncos leányainak rögtönzött előadása követett.

Utolsó napon ellátogattunk Homokkomáromba, ahol megtekintettük a Kisboldogasszony templomot, Szent Félix földi maradványaival. Innen a Diás-szigetre mentünk, itt szakvezetésen vettünk részt. Meglátogattuk a Matula kunyhót és a Fekete István házat, közben sok érdekes információt szereztünk a Kis-Balaton élővilágáról. Délután egy közös ebéden vettünk részt a Csillagvár étteremben Balatonszentgyörgyön, melyet egy utolsó fagyi elfogyasztása után a hazaindulás követett.

Ismét tartalmas 4 napot töltött együtt a társaság, ahol új ismeretségek, barátságok alakultak ki. A visszajelzések alapján mindenki nagyon jól érezte magát, kellőképpen elfáradt.

Nagyné D. Gabriella, Száraz K. Dávid OPraem

 

19260554_1962375820674884_223443531094195419_n
19748873_1382709448482020_1409005647475691082_n
19748542_1961762590736207_8993299276579523983_n
19657493_1961333984112401_1037347942234933670_n
19732196_1961754957403637_7241401478054097157_n
19731848_1382709785148653_7111693064096802671_n
19702470_1962375927341540_6663626525963462863_n
19702457_1961334064112393_8147686698580855031_n
19702364_1962375860674880_1712528553060382160_n
19702104_1962375804008219_6558127087607816952_n
19665537_1382710038481961_8161598373114663129_n
19665348_1961755264070273_8087533721205854777_n
19665099_1380802675339364_6533443395579301329_n
19657489_1382709358482029_7518469619207744239_n
19756450_1962375997341533_1876535200722300564_n

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »