Rózsafüzér Királynőjének ünnepén, 2016. október 7-én a főegyházmegye papságának jelenlétében szentelte áldozópappá dr. Márfi Gyula érsek a veszprémi Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban Paál Sándor Ede diakónust.
Az ünnepi szentmisére nagy számban érkeztek papok, rokonok, barátok és hívek, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak a szentelendőért. Az evangélium felolvasása után kezdetét vette a kiválasztás szertartása, amelyben dr. Varga István a Boldog Gizella Szeminárium és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola rektora felterjesztette a jelöltet a szolgálatra, alkalmasnak ítélve a feladatra.
A lelkipásztori szolgálat filozofikusan 3 részre tagolható, amelyek a valóságban átfedik egymást, szét nem választhatóak egymástól. Az első a tanítás, vagy prédikálás, ami tulajdonképpen magvetés, a második a papi szolgálat a szentségek, szentelmények kiszolgáltatása és végül a kormányzás, azaz a pasztorálás, ami a nyáj egyben tartását jelenti – mondta főpásztor a szentelési szentmise prédikációjában.
A papság költői megközelítésében, amit Sík Sándor Áldás című verse fejez ki, azt vesszük szemre, Isten hogyan veszi igénybe testünket, lelkünket. A szemeidet – fordult érsek atya a frissen felszentelt Paál Sándor Edéhez, akihez a prédikáció további szavait intézte – , hogy Őt lásd a teremtett világ csodáiban, a Bibliában, a liturgiában, a testvérek tekintetében. Az ajkaidat, hogy ne szűnj meg soha Róla beszélni. Ahogy Szent Pál írja: „hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.” A kezeidet, amelyekkel Krisztus testét érinted minden nap, áldást osztasz, betegeket kensz meg. A szívedet, amelynek hasonlóvá kell válnia a szelíd Jézushoz, akinek szívét a katona lándzsája döfte át. A Jó Szív segítsen, hogy gondos pásztor legyél, és irgalmas, aki ellenfeleit szelíden inti meg, hogy kikerüljenek a Sátán kelepcéjéből.
Mi mindannyian törékenyek vagyunk, kincseinket cserépedényben hordozzuk, ezért minden nap éleszd föl magadban az Isten kegyelmét, amely a szentelés által benned fog élni, hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adja – mondta érsek atya, majd gondolatait Wolf Péter-Fülöp Kálmán Ave Maria című dalának soraival zárta: Kívánom, hogy 40-50 év múlva elmondhasd: „Én jöttem megköszönni boldog életem, hála énekem szálljon: Ave Maria!”
A szentbeszéd után az áldozópapjelölt az érsek elé járult, és letérdelve tiszteletet és engedelmességet ígért a főpásztornak és utódainak. A Mindenszentek litániája alatt a jelölt arcra borult, míg a többiek letérdelve imádkoztak. Ezután az érsek a két kezét a szentelendő fejére tette, amit a papság kézrátétele követett, majd az érsek elénekelte a felszentelő imádságot. Ezután a felszentelt új papra ráadták a stólát és a miseruhát, és a főpásztor megkente kezét krizmával. Végül átadta neki szolgálata eszközeit a paténát és a kelyhet, majd a szentelési szertartás lezárásaként békecsókot váltott vele, amit a papság békecsókja tett teljessé.
A szentmise további részét a frissen felszentelt Paál Sándor Ede együtt mutatta be főpásztorával, majd a szertartás végén újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket.
A szentmisén a zenei szolgálatot az ajkai Jézus Szíve Plébánia Szent Cecilia kórusa látta el.
A felszentelt így vall hivatásáról:
„2015. október 30-án volt a diakónusszentelésem, és az idő elteltével több tapasztalatra tett szert az ember, ami megerősítette, elmélyítette a papi hivatásában és annak tudatában. Október 7-én lesz a papszentelésem, ez a Rózsafüzér Királynőjének napja, ennek az ünnepnek ma is van aktualitása. Jelen életemet, papi életemet a Szűzanyára szeretném bízni, így ez a mai ünnep, és a szentelésnek az ünnepe sokat jelent a számomra. Papi jelmondatomat pedig a Kivonulások Könyvéből választottam, mégpedig az égő csipkebokornál történt jelenetnél hangzott el: „Az vagyok, aki vagyok – így szólt az Úr.” Ez nem csupán egy antropológiai kijelentés, hanem annál sokkal több. A kinyilatkoztatott Igazság hatalmas megnyilvánulása, amelyben feltárul Istennek a jelenléte az ember számára. Nemcsak jelenléte, hanem Isten nevének is a jelene. Számomra azért kedves ez a mondat, mert én is mindenhol önmagamat szeretném képviselni, önmagamat szeretném megismerni Isten által, az Ő tükrében. Nagyon jól tudjuk – a skolasztikus filozófia foglalkozott Isten szépségével – Isten azért szép, mert végtelenül hasonlít önmagára. Számunkra is azért lenne fontos, hogy önmagunkat vállaljuk , hogy tudjuk nyitni Isten előtt nyitni a szívünket, és más emberek felé is, hogy ezáltal valójában tudjuk képviselni azt a magamiságot, ami körülfonja létezésünket. Ez nem csak számomra tanulság, hanem a többi embe számára is, hiszen az Irgalmasság évét éljük, amiben az lenne a fontos, hogy vállaljuk gyengeségünket, a gyenge akaratunkat, és akkor elfogadhatóvá válunk az emberek számára, noha a mai világban nem divat és nem nagy dicsőség, ha valakit elfogadunk, ez inkább hátrány. Papságomban képviselni szeretném azt az isteni utat, azt az isteni jelenlétet, amit Jézus Krisztus járt be az Atyához, és a Vele való kölcsönhatásban formálódjon az egész papi életem a Szűzanya segítségével és a szentek közbenjárására.”
