A nagyböjt elsődleges célja, hogy megkeressük, megtaláljuk és megéljük az igazán mély örömöt, hogy teljes szívvel tudjuk ünnepelni az Élet győzelmét. Ebben nyújt segítséget a hamvazószerdán kezdődő hétköznapok lelkigyakorlata. A hamvazószerdai majd a vasárnapi evangéliumok alapján minden nap megjelenik egy kis elmélkedés, amely összekapcsolja hétköznapjainkat az Eucharisztiában köztünk élő Krisztussal, aki minden élet és öröm forrása. Az elmélkedések a Veszprémi Érsekség honlapján és Facebook-oldalán találhatók meg.

Három szinten használhatjuk fel az elmélkedéseket:

  • Gyorstalpaló – azoknak, akik állandó időhiánnyal küzdenek.

Az elmélkedés elolvasása után vigyél magaddal egy mondatot, kérdést, amire egy-egy üres pillanatban vissza tudsz térni.

  • Horizonttágítás – azoknak, akik a mindennapi imájukat szeretnék gazdagítani

Keresd meg az elmélkedésből azokat a pontokat, amelyek megszólítanak, ezzel gazdagíthatod a már megszokott imaidődet.

  • Elmélyülés – azoknak, akik napi 15-30 percet rászánnak erre a lelkigyakorlatra

Keresd meg azt a helyet és időt, ahol el tudsz csendesedni. Jó, ha minden nap ugyanabban az időben tudsz imádkozni, így az a hétköznapok részévé válik.

Az alábbiakban néhány olyan szempontot találsz, amely segít az imádságban. Ezek szándékosan ilyen részletesek – nem a pontról-pontra való betartása a cél, hanem az, hogy megtaláld a magad útját az elmélyüléshez, az Istennel való találkozáshoz.

  1. Megkeresem a számomra megfelelő elmélkedési időt, és hűséges maradok ehhez az időponthoz.

Az elmélyülést és az Istennel való találkozást segíti, ha minden nap ugyanabban az időben kap helyet. Az életritmusba, a szokásokba jó értelemben véve könnyebben beleivódik a mindennapos ima és elmélkedés, ha az a nap egy biztos pontjává válik. Döntsd el, mennyi időt szánsz erre az imádságra, s ehhez az időhöz legyél hűséges. Ne vállalj többet, mint amit valóban erre tudsz szánni.

  1. Megkeresem a helyemet, ahol imádkozom és azt az imatartást, amely segít az elmélyülésemhez.

Jó olyan helyet keresni, ahol zavartalanul lehet imádkozni. Ez lehet bárhol, pl. egy kényelmes hely otthon, ahol egy gyertya, kereszt vagy szentkép emlékeztet Jézus jelenlétére. Természetesen egy-egy kápolnában vagy templomban is találhatsz egy meghitt helyet, ahol Istennel tudsz találkozni. Ha mindig ugyanott imádkozol, már a hely is segít ráhangolódni az imára.

  1. Gondoskodom, hogy az imádság ideje alatt semmi más ne kösse le a figyelmemet.

Ez az idő Istené, ezért próbálj meg minden mást kiiktatni. Ebben az időben ne fogadj telefonhívást, üzenetet, gondoskodj arról, hogy mások se zavarjanak. Készítsd elő a szükséges segédeszközöket. Jó, ha van nálad egy jegyzetfüzet és egy toll, ahová feljegyezheted mindazt, ami eszedbe jut.

A mindennapi imádság menete:

  1. Tudatos kezdés:
    • Megérkezés, a hely, saját testem észlelése
    • Megfelelő testtartás – fontos, hogy kényelmes legyen, de ne legyen túl nagy az elalvás kísértése.
    • Keresztvetés
    • Isten elé helyezkedés lelkileg, az Ö valóságában helyet foglalni
    • Tudatosítani, hogy most nem kell semmit csinálni, elérni
    • Szabad olyannak lennem amilyen vagyok, aki vagyok
    • A Szentlélek segítségül hívása
  1. Szentírási szakasz és az elmélkedés elolvasása
  • Többször lassan elolvasni a szöveget
  • “Ízlelni” a szavakat
  • Elidőzni egy szónál, mondatnál vagy egy gondolatnál, amely megszólít
  • Az olvasott szöveget képileg elképzelni
  • Ami bennem megmozdul, életre kel, arról Istennel párbeszédet kezdeményezni
  • Tudatosítani, hogy mit viszek tovább ebből az elmélkedésből a további napokra
  • Az egyes kérdések a találkozásban akarnak segíteni, nem kell mindig ragaszkodni hozzájuk.
  1. Az imádság lezárása:
  • Hálaadás azért, ami az imádság alatt velem történt
  • Hálaadás azért, ami nem történt, esetleg azért, ha ürességet érzek, bosszankodom, elégedetlen vagyok. Az imádságban Istennel találkozom, aki jelen van és munkálkodik bennem akkor is, amikor nem érzem.
  • Befejezésül keresztvetés
  • Hosszabb távon sokat segíthet, ha leírjuk azokat a dolgokat, amelyeket magunkkal szeretnénk vinni
 

Comments are closed.