Advent negyedik hétvégéjén is számos program várta az érdeklődőket Veszprémben.

Szombaton Márfi Gyula érsek és Porga Gyula polgármester közösen meggyújtotta az adventi koszorú negyedik gyertyáját. A gyertyagyújtás előtt Érsek atya elmélkedését hallgathatták a Szentháromság téren az egybegyűltek. A főpásztor Ady Endre verseiből idézett, majd kiemelte Jézus személye nem csupán elgondolás, Krisztus eleven valóság volt, eljött a földre, valóban élt, értünk halt meg és támadt fel. Európai kultúránk ma is magán hordozza a kereszténység nyomait, karácsonyt, húsvétot és a vasárnapot is Jézus miatt ünnepeljük – hangsúlyozta az érsek. Majd Porga Gyula polgármester köszöntötte 73. születésnapját ünneplő Márfi Gyula érseket és megemlékezett a 80. születésnapját ünneplő Ferenc pápáról is.
Szép hagyomány, hogy minden hétvégén meggyújtunk egy-egy gyertyát a városi koszorún, ezek mutatják, hogy egyre közelebb kerülünk a csodához. Gyerekként őszintén éltük meg a csodát, őszintén vártuk az ünnepet, de ahogy felnövünk az karácsony lénye néha kicsit elveszik. Ezt a csodát, ne csak az ünnepét, hanem a hétköznap csodáját is vegyük észre, adjuk át környezetünknek egy-egy mosollyal, jó szóval. Mi is vegyük észre ezeket és váljunk mi is csodává! – ezekkel a gondolatokkal zárta szavait a polgármester és kívánt szép ünnepet, valamint sikeres új évet.  Az ünnepség fényét emelte Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója Rónay György: Mária éneke című versével.
A Szaléziánum adventi kézműves foglalkozásán gyönyörű karácsonyfadíszek készültek, melyekkel a gyerekek és a szülők közösen díszítették fel a vár két karácsonyfáját.
A magyarpolányiak betlehemes játékot mutattak be a várban összegyűlt érdeklődőknek, a Szaléziánumban pedig Hartmann Domonkos gordonka koncertjét, az Érseki Palotában a Magyar Honvédség Légierő Zenekarát hallhatták az érdeklődők.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »