Szeretett Testvéreim!
A feltámadt Krisztus és Európa: ez beszédem témája. Mindannyian tudjuk, hogy Szent II. János Pál pápa többszöri kérése ellenére az Európai Unió alkotmányából kimaradt a Krisztusra és az ő híveire, a keresztényekre való utalás. Ez annál visszatetszőbb, mert ugyanakkor szó van az alkotmányban a görög-római kultúra és a felvilágosodás jelentőségéről.
- Nem árt tudnunk, hogy a görög-római kultúra az Úr Jézus jövetelekor már romokban hevert. A színházak már nem katarzist nyújtottak, hanem a tömeg (a démosz) alantas ösztöneinek kielégítésére törekedtek, nem riadva vissza természetellenes szexista jelenetek bemutatásától sem. – Az arénákban és az amfiteátrumokban már nem sportszerű, a fair-play előírásainak megfelelő és szakrális; istentisztelet-jellegű sportversenyek folytak, hanem gladiátorok vívtak életre-halálra, majd kiéheztetett vadállatokat uszítottak egymásnak, végül összekötözött kezű-lábú keresztényeknek vadállatokkal vívott halálharcában gyönyörködött a nagyérdemű. – A házasemberek pedig már nem gyermekeikkel dicsekedtek (mint a Birodalom hőskorában), hanem szeretőikkel.
Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a görög-római kultúra örökségét a keresztények őrizték meg az utókor számára. Hatalmas érdemeik vannak ezen a téren a szerzeteseknek, akik celláikban nem csak imádkoztak, hanem másolták Homérosz, Szofoklész, Vergilius, Cicero és a többi klasszikus írásait.
- Ami pedig a felvilágosodást illeti, ők a 18. században alapvető eszméiket, így a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget éppen a kereszténységtől vették át. Keressük meg a szabadságot vagy az egyenlőséget, mint a társadalom életét szabályozó alapeszméket Indiában, Kínában vagy Japánban: nem találjuk. Ugyanígy nem találjuk a személyiség, a személyiségi jogok európai fogalmait sem. Ennek megfelelően a nem keresztény világban a szeretetet sem találjuk meg, mint legfőbb erényt, sokkal inkább a feltétlen engedelmességet. Ez a helyzet egyébként az iszlámban is.
A felvilágosodás átvette tőlünk a szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszméit, de – Krisztus nélkül – nem tudott élni velük.
Először túladagolták a szabadságot, amely így elvezetett a vadkapitalizmushoz, a szabad versenyhez, amelyben a gazdag kizsákmányolja a szegényebbet, az erősebb megöli a gyengébbet.
- Ugyancsak a szabadság túladagolása vezetett el a szinglikultuszhoz, a közösségek (mindenekelőtt a családok) széteséséhez, végül magának az embernek elmagányosodásához és teljes leépüléséhez, alkatrészeire való széteséséhez, egész-ségének elveszítéséhez (szellemi értelemben is). – Az elfajzott szabadság-eszme tükröződik napjainkban a Charlie-Hebdo és a hozzá hasonló szenny-lapok kultuszában.
Az egyenlőség túladagolása pedig elvezetett a kolhozhoz, a szélsőséges kommunizmushoz, amely megakadályozta a személyiség kibontakozását, megölte a kreativitást, és megölt kb. 100-110 millió embert. – Az egyenlőség-testvériség fogalmának eltorzulását napjainkban a gender-ideológiában érhetjük tetten: ez fel akarja számolni mindazt a szépséget és gazdagságot, amely az ember férfi-nő voltából fakad.
Az európai kultúra mindezek ellenére alapjában keresztény jellegű. – Európában szinte minden érték a kereszténységről beszél. –
Képzeljük el, hogy egy marslakó eljönne hozzánk, elolvasná az európai alkotmányt, majd körülnézne Földünkön, és föltenne néhány kérdést:
- Ti, európaiak, miért írtok most 2015-öt? Mert a világ más tájain más időszámítás van, a mozlimok például 622-től, a hedzsrától számítják az éveket. – Azt a meglepő választ kapná, hogy mi azért írunk 2015-öt, mert az Európában nem létezőnek tekintett keresztények Üdvözítője ennyi éve született.
- És nálatok, európaiak, miért a vasárnap az ünnep? Hisz a mozlimoknál a péntek, a zsidóknál pedig a szombat. Megint meglepődne, mikor hallaná, hogy a vasárnap azért ünnep, mert a keresztények hite szerint Üdvözítőjük ezen a napon támadt fel a halálból. (Ezért mondják az oroszok a vasárnapot így, hogy voszkreszényije, azaz: a feltámadás napja.)
- Újabb kérdés: mit ünnepeltek karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor? – Válasz: Jézus születését, feltámadását, ill. az általa küldött Szentlélek érkezését.
- Aztán megkérdezné a marslakó, hogy a milánói és a kölni dómot vagy a párizsi Notre dame-ot kik építették, a Pietát, a Dávidot vagy Mózest ki faragta, a keresztény liturgiában használatos iparművészeti remekeket kik készítették, talán a görög-római birodalom mesterei vagy a szabadkőművesek? – Talán már meg se lepődne azt hallva, hogy ezeket a műveket is keresztények alkották.
- Most már azon sem csodálkoznék, hogy az európai festészet legismertebb témái: az angyali üdvözlet, Jézus születése, Jézus keresztre feszítése, illetve a Feltámadt Krisztus megjelenései – Jézus anyjával és szentjeivel együtt: mind-mind a kereszténységről beszélnek.
- És persze azt is természetesnek találná, hogy az európai zene legremekebb kompozíciói is mind – közvetve vagy közvetlenül – Jézusról szólnak: gregorián dallamok, ortodox énekek, Palestrina, Monteverdi, Bach, Händel, Vivaldi, Beethoven, Mozart, Schubert, Liszt, Kodály művei egyaránt. (Még Berlioz fantasztikus szimfóniájában vagy Liszt haláltáncában is gregorián dallam ismerhető fel…) – Sőt, a Beatles együttesnek, a Boney M.-nek vagy a Goombay Dance Band-nek is vannak keresztény ihletésű dalai. Jézusról szól a Szupersztár, a Megfeszített, a Mária evangéliuma vagy a Tolcsvay-féle Magyar Mise is …
- Ami az európai irodalmat illeti: legfeljebb azon lepődnék meg a marslakó, hogy Magyarországon a legszebb Mária-verseket a református Ady meg az evangélikus Váci Mihály írta, az egyik legmeghatóbb húsvéti költemény szerzője pedig a materialista Szabó Lőrinc. Íme, Az Árny keze című verse, amely két tanítványnak a feltámadt Krisztussal való találkozását örökíti meg:
„Maradj velem, mert beesteledett!”
Bibliát hallgat a gyülekezet.
Alkony izzik a templom ablakán.
Hitetlen vagyok, vergődő magány.
„Maradj velem, mert beesteledett!”
Ha így idegen, vedd emberinek,
súgja egy hang, s ahogy látó szemem
elmereng a régi jeleneten,
az emmausin és felejtem magam,
a sugár-hídon némán besuhan
egy örök Árny: lehetne Buddha is,
de itt másképpen hívják és tövis
koronázza: én teremtem csupán,
mégis mint testvérére néz reám,
mint gyermekére, látja, tudja, hogy
szívem szakad, oly egyedül vagyok,
s kell a hit, a közösség, szeretet.
S kezét nyújtja. Mert beesteledett.
Ha most a marslakó föltenné a kérdést: “Ti, európaiak, egyáltalán normálisak vagytok?” – ő maga felelne is: „Ti nem vagytok normálisak.”
Drága testvéreim! Mi is csak akkor leszünk normálisak és tökéletesek, ha nem csak karácsonykor és húsvétkor keressük fel a mi közös otthonunkat, a templomot, hanem máskor is. Ha őrizzük szívünkben és a ránk bízott fiatalok szívében Krisztust, hogy a Feltámadott itt Veszprémben és Magyarországon is elmondhassa Ady szavait:
“Ifjú szívekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.”
Ámen.
