Csatár-hegyi búcsú

2014.09.16., Hírek rovat

Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én vasárnap tartották a veszprémi Csatárhegyi Kápolna búcsú ünnepét.

A szentmisét Medveczky Miklós érseki titkár úr mutatta be, aki köszöntőjében elmondta, hogy nekünk keresztény embereknek a kereszt a legfontosabb jelünk, a győzelem jele.

A szentbeszédet Östör Dániel diakónus mondta, melynek fő témája a feszület, a kereszt jelentése volt.

Bármilyen korban élünk is, bármilyen életkörülmények között, bármelyik pillanatban is tesszük fel a kérdést magunknak, hogy mit jelent embernek lenni, hogy mi is az életünk célja választ kell tudnunk adni. A mai rohanó világban sok hamis, semmirevaló válasz érkezik hozzánk. Azonban egy szó örökké igaz marad, ami mindenek felett van, ez a szó a megtestesült Igének, a mi Urunknak a megfeszítése, a feszület. A mai emberek többsége elfelejtette mi is az ő életének a célja, és bedőlnek, elhiszik a hamis forrásoknak, hogy éljenek kényelmesen biztonságban, és akkor nem lesz semmi baj. Ezzel ellentétben a Megfeszített, a kereszten lévő Krisztus azt mondja, hogy Valaki sokkal jobban szeret, Valaki föláldozta magát érted. Krisztus egész életévél és főleg kereszthalálával tanít minket arra, hogy az ember élete sokkal több, mint  mi most gondoljuk. Sokkal többek vagyunk pszichés tulajdonságainknál, vágyainknál, hiszen az embert az Isten szeretetből teremtette. A kereszt mindig megmutatja nekünk a helyes utat, ami felfelé néz. Soha ne nézzünk lefelé, ne zárkózzunk be önmagunkba, hanem mindenben keressük Krisztus arcát.

A nem mindennapi időjárás ellenére sokan összegyűltek a kápolnában, akik Östör Dániel diakónusnak köszönhetően lélekben feltöltődve tértek haza otthonaikba.

[simpleviewer gallery_id=”630″]
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »