Nagypéntek délután 3 órakor, Jézus halálának idején kezdődött a szertartás a Szent Mihály Bazilikában, melyet Márfi Gyula érsek vezetett. A Szent Mihály kórus és papnövendékek énekelték a passiót.
Márfi Gyula érsek a keresztvállalás három értelméről beszélt:
– vezekelhetünk általa saját bűneinkért, ezzel eleget tehetünk az igazságosság követelményének,
– a szenvedés által tökéletesedhetünk, ezzel eleget teszünk a helyes önszeretet kívánságának,
– tiszta szeretetből engesztelhetünk másokért, azokért akiket szeretünk.
A szeretetnek szüksége van “keresztekre”. Csak azt szeretjük, akiért szenvedünk, csak az szeret minket, aki szenved értünk. Ha igazán szeretjük embertársainkat, akkor szívesen vállalunk értük “kereszteket” az imádságon és egyéb önmegtartóztatásokon túl – zárta szentbeszédét a főpásztor.
A homíliát követték az egyetemes könyörgések, amelyben mindenkiért imádkoztak: az Anyaszentegyházért, a pápáért, a püspökökért, papokért és hívekért, a keresztelendőkért, a keresztények egységéért, a zsidókért, azokért, akik nem hisznek Krisztusban, azokért, akik nem hisznek Istenben.
A szertartás a kereszthódolattal folytatódott, az érsek három részletben levette a leplet a feszületről. Minden egyes alkalommal fölemelte a keresztet, és énekelve szólított az imádásra: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!”majd kezdetét vette a kereszt előtti hódolat, ahol a papság és a hívek kifejezték hódolatukat. Ezután következett az áldoztatás, a Mária mennybemenetele oltártól előrehozták az Oltáriszentséget, ahová az áldoztatás után vissza is vitték. A szertartás befejezéseként a először papság és az asszisztencia, majd a hívek levonultak az altemplomba a szentsírhoz.
