Kit szolgáltok? A papot, aki az oltárnál áll vagy az Istent? A pap Isten embere. De hát milyen az Isten? – faggatták Jézust is a tanítványok. Egy kisgyermek mondta egyszer: Isten olyan, mint az apukám, csak sokkal nagyobb… Isten valóban atyánk és legfőbb gondviselőnk minden időben. Tál Zoltán atya beszélt erről nemrég az oltárszolgálatban résztvevő fiataloknak az idei egyházmegyei ministránstalálkozón Veszprémben.

E szavak később visszacsenghettek a fiatalok számára, hiszen a találkozón dévai gyerekek egy csoportjával és nevelőikkel is beszélgethettek. Pál Éva és Selmi Gábor nevelők beszámolójából kicsendült ugyanis, hogy a Böjte Csaba testvér által létrehívott otthonokba a gyermekek leginkább az apai-anyai szeretet csorbulása, a család szétesése, elvesztése folytán kerülnek, s lelki árvaságukban éppen ennek a hiánynak pótlását keresik nevelőikben. Aki látta már Csaba testvért a gyermekek karéjában, ahogy azok belecsimpaszkodnak, hozzábújnak, az megérezhette azt a szeretetéhséget, szülő iránti vágyakozást (felnézni valakire, akibe egészen belekapaszkodhatunk a nehéz helyzetekben, kudarcok idején is), ami ezeket a fiatalokat mozgatja.

A kis hat fős dévai gyermekcsoport Németországból, Frankfurtból érkezett Veszprémbe éppen, ahol a helyi magyar katolikus egyházközség és plébánosa, Takács Pál atya meghívottjaként egy hetet tölthettek el kirándulásokkal, énekes-táncos műsoros fellépéseikkel. Minderről boldogan számoltak be a fiatalok. Rendkívül fontosak az ilyen utak, erősítették meg nevelőik, hiszen ezeken olyan emberekkel, élethelyzetekkel, életpéldákkal találkozhatnak a dévai gyerekek, amelyek életre szóló inspirációt jelenthetnek későbbi életükben is. Ez segíthet, célt adhat további életüknek, ezek az élmények megóvhatják őket attól, hogy visszasüllyedjenek majdan korábbi életterükbe, ha kilépnek az önálló életbe. Sőt, abban is segíthetnek, hogy másokat támogassanak kiemelkedni a mélyből.

Ugyanakkor megható volt hallgatni Pál Éva nevelőnő beszámolóját arról, hogy Frankfurtban, ahol sok támogatójuk van, ahonnan nagylelkű segítséget kapnak évek óta, megismerkedhettek jótevőikkel is. Előtte azt hitték, mesélte, hogy ők dúsgazdag emberek lehetnek, akik könnyen oszthatnak vagyonukból, s kiderült, hogy egyáltalán nem így van. Olyan emberek támogatták őket komoly összegekkel, akik például reggeltől estig egy öregotthonban dolgoznak, emelgetik a beteg időseket, vagy más területen kemény kétkezi munkával keresik kenyerüket. Mintha csak „a szegény asszony kétfillérje”-példázatának ismétlődését tapasztalták volna meg körükben, idézték.  Majd a ministráns-találkozó fiatal résztvevői dévai kortársaik életéről, mindennapjairól, hitéletéről érdeklődtek. Déván több százan laknak hátrányos helyzetű fiatalok, hangzott el. Elsősorban olyanok, akiket szüleik eldobtak, vagy mélyszegénységben élve taníttatásukat, ellátásukat nem tudták megoldani. A legtöbben pedig olyanok, akiknek szülei elmentek külföldre dolgozni, s gyermekeiket vagy a nagyszülőkre bízták, vagy csak Isten szabad ege alatt „felejtették őket”. Óvodásoktól a felnőtt korba lépőkig vannak közöttük gyermekek, fiatalok, akik a dévai ferences templom melletti két tömbházban vagy a város egyes területein családi házakban laknak nevelőikkel. Egy lakásban egy nevelő vagy nevelőnő mint anya vagy apa 10-14 gyermek szerető gondozásáért, neveléséért felelős. Ritkább az, hogy egy házaspár vállalja saját gyermekei mellett az elveszejtett gyermekek nevelését is. Sajnos sokan vannak olyanok a gondozottak között, akik vakáció idején sem mennek haza, mert nincs hova menniük.

A fiatalok, ha végeztek tanulmányaikkal, ami önállóvá válásukhoz szükséges, elhelyezkedésükben is segítik őket még egy darabig.  Tanulmányaik mellett pedig dolgoznak a kertekben, néha mezei munkában is, virágokat gondoznak, nyáron a befőzések során is segédkeznek, így hasznos ismereteket sajátíthatnak el későbbi önálló életükhöz. Minden vasárnap az ünnepi szentmisével teljes, de hétköznapokon is vannak szertartások templomukban.

A lányok sokat kézimunkáznak (horgolnak, hímeznek), s e termékeiket árulják is. Bárhová mennek, külföldön-belföldön is kapósak ezek a kézimunkák, a bevételek pedig segítik őket az útjaik benzinköltségének előteremtésében. S ez is felkészítés értékű a felnőtt életre, hiszen megélhetési tippet is ad egyúttal a gyerekeknek.

Nagyon sok helyen megfordultak már, s mindenütt különleges szeretettel, sokszor szinte áhítattal fogadták őket – meséli Selmi Gábor –, ami zavarba is hozza sokszor őket. „Azt hiszik mi olyan jók vagyunk, s néha bizony nehéz ennek megfelelni” – vallja. Amit még megtapasztalnak útjaikon, az a nagy-nagy bizalom, ahogy velük szemben viseltetnek az emberek. Mindez meghitté, valóban családiassá formálja közösségeiket.

A kis csoport tagjai útjaik során nagyon szeretnek énekelni, s ezért meg-megállnak, s egy kis spontán koncertet adnak néha az utcai forgatagban is. Gábor és egyik nevelőtársa gitárral kíséri ezeken az alkalmakon a gyerekeket. Ilyenkor köréjük sereglenek az emberek, hiszen a zene, az ének felemelő, léleknyitogató erejű. A veszprémi beszélgetés végén is énekszó zárta az együttlétet. A helybéliek megtanulták a dévai fiatalok egyik legkedvesebb énekét, amelynek Örökség-dal a címe, s amelyben szinte himnikusan csendül fel az erdélyi magyarok hazafias hűsége. A közös ének során sokak szemében megcsillant a könny a ritmikusan ismétlődő refrén nyomán:  „Megtanulom, megőrzöm, / tanítom, továbbadom, / a szüleim nyelvét a gyerekeim hangján megkopni nem hagyom…”

Keresztény Élet

Toldi Éva

Fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »