Litéren Bódi Mária Magdolna vértanúságára emlékeztek április 22-én. Az ünnepség a temetőben a sírnál kezdődött, majd Márfi Gyula érsek vezetésével a dicsőséges rózsafüzért imádkozva a vértanúság helyére vonultak. Itt a megemlékezés folyatódott a szobornál, majd kezdődött az ünnepi szentmise, melyet Seregély István nyugalmazott egri érsek mutatott be háladásul azért, hogy a boldoggá avatási iratok már Rómában vannak. A szentbeszédet Kovács Gergely szentszéki posztulátor tartotta. A posztulátor elmondta, hogy hétfőn a Szentté avatási ügyek kongregációjában most először bontják fel az iratokat. Fontosnak tartja, hogy a sok száz folyamatban lévő boldoggá avatási eljárás között a szerzetesek, papok mellett egy egyszerű munkáslány ügye is megjelenhet.
A szentmise végén Bódi Magdi unokahúga is megemlékezett nagynénjéről.

A szentmisén a keszthelyi Ranolder iskola kórusa énekelt.

Az ünnepségen részt vettek a főegyházmegyei Karitász önkéntesei is, akik ezután a litéri kultúrházban találkoztak és ismerték meg jobban Magdi életét.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »