“Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.”
(Róm. 8,38-39)

A Monostorapáti egyházközség fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Egyed Péterné kántor mindenki Bözsike nénije, 2015. július 16-án, életének 80. évében megtért Teremtőjéhez.
Bözsike néni 60 éven keresztül töretlen hűséggel és szeretettel szolgálta Isten monostorapáti egyházát. “60 éves, ideiglenesből folyamatossá lett szolgálata alatt gyakorlatilag soha nem hiányzott a szentmisékről, még a kommunista időkben is, polgári, boltvezetői állását veszélyeztetve is helytállt. Mindig hűséges volt egyházához, az itt szolgáló lelkipásztoroknak szintén hűséges munkatársa – a mai napig is. ” – méltatta Illés Sándor plébános atya Bözsike nénit, 60 éves kántori szolgálatának jubileumán. Mindig, mindenkihez volt egy kedves szava.
Példát adott a fiatalabb nemzedéknek, példát adott a maga korosztályának.
Megtört szível, a hála és a köszönet szavával búcsúzunk Bözsike nénitől, bízva abban, hogy “odaát találkozunk”.
A gyászmisét és a temetést Illés Sándor plébános meghívására, Nagy Károly apát-kanonok a veszprémi Szent Mihály főszékesegyház plébánosa végezte. Két paptestvérével Illés Sándor helyi plébánossal és Felker Zsolt káplánnal.

Fotó: Fuchs Tibor

_DSC7188 11774802_1045438325508633_1527195075_n 11758910_1045438612175271_321684226_n 11759011_1045438258841973_1380996304_n

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »