Az adventi időszak szép hagyományai közé tartozik, hogy Szent István vértanú nevét viselő templom kórusa koncerttel kedveskedik az érdeklődőknek. Ezúttal az első vasárnap délutánján invitálták a pápaiakat zenés-verses összeállításukra. Ez volt a nyolcadik ilyen adventi koncert a Fő téri barokk templomban.

A koncert szervezője a templom kórusának karnagya, Édes Lászlóné. A koncerttel, a szép gondolatokkal szeretnék segíteni a ráhangolódást, az ünnepvárást. Ennek jegyében válogatták az énekeket is, volt többek közt gregorián és reneszánsz dallam, de XX. századi mű is. A hangversenyen ott volt a KELLA vonósnégyes is, ők játszottak finn és lengyel karácsonyi énekeket és előadásukban felcsendült Bach Choral-ja is. Fellépett Eisenbeck Ágota és egykori tanítványa, Vizer Dávid. Ők több szerzőtől is énekelték az Ave Mariat.

Az alkalmon Mail József apát, plébános is köszöntötte a jelenlevőket, aki elmondta, a zene olyan nyelv, mely mindenki számára érthető, s Isten dicsőítése is zenével történik. Amit szóval nem tudunk kifejezni, arra ott van a zene, mely távlatokat nyit meg, épp ezért a hit és a zene szétválaszthatatlan, hangsúlyozta az apát.

A Nagytemplom adventi koszorújának első gyertyáját is ezen a zenés alkalmon gyújtották meg.

ha

70223986DSCN1556 74409754DSCN1557 43627426DSCN1576 53412199DSCN1571 62681111DSCN1549 63735788DSCN1584

Forrás: http://papa-ma.hu

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »