A Szentföldön jártunk

2018.03.14., Hírek rovat

Február 19-én indultunk Ajkáról Fuchs Tibor káplán atya szervezésében 29 fővel. Az izraeli légitársaság repülőgépe közel 3 óra alatt Tel-Aviv-ba repített bennünket a Földközi-tenger partjára. Az izraeli reptéren hatalmas turistatömeg és nagy tudású idegenvezetőnk Michael Weiss fogadta csoportunkat. Esti sétánk csodálatosan szép természeti környezetben zajlott, ismerkedtünk Jaffa arab városrész művésznegyedével, láttuk itt a szépen megvilágított Szent Péter templomot, a Hit kapuját, a tengerpartot. Éjszakánkat már Jézus gyermekkori városában a hegyvidéki Nazarethben töltöttük. A 2. napon a Galilei-tó környékét jártuk be, gyönyörű változatos növényzetet szemlélhettünk nyugalmas helyszíneken, mint a Hegyi Beszéd temploma, ahol a 8 boldogság táblázatai láthatók. Szent Péter primátusának templománál szabadtéri misénk volt, majd Capernaumban zsinagógát és Péter házát láthattuk, elfogyasztottuk Szent Péter halát, friss datolyát és frissen facsart gránátalmalével olthattuk szomjunkat. Hangulatos hajókázáson vettünk részt a Galilei-tón, ahol jelenlétünkre a magyar himnusszal tisztelegtek, izraeli énekeket hallgattunk, még zsidó táncot is tanultunk. A Jordán folyónál lévő keresztelőhelyen megújíthattuk keresztségi fogadalmunkat. A 3. napon Akko kikötővárosának történelmébe avatott be bennünket alapos előadásával idegenvezetőnk, amely a keresztes lovagok emlékét őrzi. A muzulmán hitvilág és építészet alkotásai is fellelhetőek itt. Eljutottunk Izrael 3. legnagyobb városába a lenyűgözően szép Haifa-ba is, mely tengerparti kikötő- és hegyre épült település. A szemet gyönyörködtető Bahai kert növényeit megcsodáltuk, majd a Karmelita kolostorban szentmisében részesültünk. Visszautaztunk Nazarethbe az Angyali Üdvözlet templomába, ahol megtekintettük különböző nemzetek /magyar is/ szebbnél-szebb Mária ábrázolásait festmény és mozaikképeken, ez a templom Mária szerény kis hajlékára épült. A 4. napot Jézus 1. csodatételének helyszínén a Kánai Menyegző templomában szentmisével kezdtük, ahol a jelenlévő házaspárokat Tibor atya áldásban részesítette, amit emléklap tanúsít. Ezután taxikkal feljutottunk a Tábor-hegyre, Urunk színeváltozásának emléktemplomába, ahonnan szép kilátás nyílt a völgyre. Majd Jeruzsálemen át utaztunk új szálláshelyünkre a palesztin fennhatóság alatt lévő Betlehembe. Az 5. napot a szent városban Jeruzsálemben töltöttük. Énekeltünk a Szent Anna templomban, majd Jézus gyógyító tevékenységének a helyszínén a Bethesda fürdőnél is elhaladtunk. Végigjártuk a Via Dolorosa-t, a mi Urunk keresztútjának stációit egészen a Szent Sír templomig, imádkozva énekelve emlékeztünk meg kínszenvedéséről. A Szent Sírban való tartózkodás megható érzés volt. A Siratófalnál lévő időtöltés megerősítette bennem, hogy a zsidó vallású emberek számára a hit és a tudás a legfőbb értékek. Az Olajfák hegyéről ráláttunk az egész városra, a Getsemani kertben megtudtuk, hogy egy olajfa akár 800 évig is elélhet, a Minden népek templomának megtekintése után az elárulás barlangjában részesültünk szentmisében. A 6.napon Ein Karem csodaszép természeti környezetben lévő hegyi településen Keresztelő Szent János születési helyén folytattuk zarándokutunkat. A Vizitáció, azaz Mária és Erzsébet találkozásának gyönyörű emléktemplomában volt a szentmisénk. Itt olvashattuk a Magnificatot többféle nyelven is. A lelki feltöltődés után Qumran ásatásait láthattuk és a Holt-tengeri tekercsek történetéről hallhattunk. Útközben a kopárabb, köves hegyoldalakon állattenyésztéssel foglalkozó beduinok életébe is bepillanthattunk, majd elértük a világ legmélyebb pontját a rendkívül magas sótartalmú Holt-tengert, ahol fürdőzni is lehetett. A nyárias meleg, datolya-pálma ültetvények, puputevék látványa, sivatagi táj egzotikus volt. Az utolsó napon Bethlehemben, német és angol nyelvű idegenvezetés mellett, a pásztorok mezején szabadtéri misénk volt, majd a jó akusztikájú angyalok kápolnájában elénekeltük a „Gloria in excelsis Deo-t”, a hatalmas zarándoktömeg arra várt, hogy bejuthasson a születés barlangjába, ahol ezüst csillag jelöli Jézus születésének helyét. A Születés templomán több egyházi felekezet osztozik. Jeruzsálemben még megnéztük kívülről a parlamentet és a Menórát, mely a zsidó nép történetét ábrázolja. Majd a Tel-Aviv-i reptérről késő este vettünk búcsút a Szentföldtől. Zarándokutunk során csodálatosan szép helyszíneket tekinthettünk meg, szellemi utazást tettünk a Biblia világába, Jézus Krisztus lábanyomán jártunk, Isten ajándékaként életre szóló lelki élményekkel gazdagodtunk. Köszönjük a szervezést Fuchs Tibor káplán atyának, Isten áldását kérve lelkipásztori munkájára.

Vida Bernadett

résztvevő pedagógus

18
26
47
48
49
50
52
60
63
83
84
90
133
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »