2017. június 19-22. között a szápári és bakonynánai plébániákhoz tartozó 5 faluból 73 fő vett részt egy felejthetetlen zarándoklaton. Eljutottunk Zakopaneba, Czestohowaba és Kolbe atya emlékhelyére, Auswitzba. Krakkóban egy teljes napot töltöttünk. A Wavel, a Mária templom, és a Jagello egyetem mellett meglátogattuk a Szent II. János Pál Katolikus Központot és az Isteni Irgalmasság templomát is. Nem lehet elégszer megköszönni Istennek azt a kegyelmet, hogy imádkozva, akár térden csúszva körbejárhattuk a Czestohowai Madonnát, aki éppen idén, 2017-ben ünnepli 300 éves évfordulóját annak, hogy a pápa megkoronázta. A Czestohowai Madonna volt az első kegykép, amelyet a pápa a Pápai Állam határain kívül megkoronázott. Éppen ilyen felejthetetlen élmény volt látni az eredeti Irgalmas Jézus képet, amelyet a Jézus által Szent Fausztinának adott útmutatások szerint festett meg a művész. Hálát adok az Úristennek azért is, hogy imádkozhattunk Szent Fausztina ereklyéje előtt és meglátogathattuk az ő egykori szobáját. A zarándoklat megkoronázásaképpen Wadowicebe látogattunk. Eljutottunk abba a templomba, amelyben megkeresztelték Szent II. János Pál pápát. Kívülről a szülőházát is megtekintettük. A velünk utazó 31 gyerek és persze a felnőttek nagy örömére Wadowiceben megkóstoltuk azt a süteményt, amelyet a pápa gyermekkorában a szentmiséről hazatérőben gyakran fogyasztott, és amelyet annyira kedvelt.
Hazatérőben egy olyan élményben volt részünk, amit nem is reméltünk. Kevesen tudják, hogy a trianoni békediktátum következményeként még Lengyelország is kapott az egykor magyar területekből. Volt lehetőségünk ellátogatni, imádkozni és énekelni az egykor legészakabbi magyar templomban, Árván. A kis fatemplom a mai napig magyar szentekkel van kifestve, ma is található a kertjében magyar feliratú sírkő.
Egy szó, mint száz, kegyelmekben és élményekben egyaránt bőségesen gazdagodtunk. Egyik zarándoktársunk így összegezte tapasztalatait: „Az elmúlt napokban szemlélői lehettünk a lengyel vallásosság életképességének, buzgóságának és példaértékű tiszteletének szentjeik és a Szűz Anya iránt. Díszített, tiszta templomok, körmenetek, ájtatos arcok, imára emelt kezek: ezek jelek, melyekben megfoghatóvá vált számunkra hitük ereje. …”
Hálát adunk Istennek, hogy létrejött ez az zarándoklat! Köszönjük a Szűzanya, Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina közbenjárását!

Lengyelo. csoportkép Wavel 2017.
Lengyelo. szentmise Czestohowa Jézus Szíve kápolna 2017.
19429788_10207762275174801_3265038282577784486_n
Lengyelo. Krakkó Isteni Irgalmasság templom melletti harangtoronyban 2017.
Lengyelo. csoportkép Zakopane 2017.
19452845_10207757406573089_3197468777705233991_o
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »