Egyórás szentségimádásra kerül sor az egész országban Krisztus Király főünnepének előestéjén, a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. Ezen az estén, ahogy a szervező NEK titkárság hangsúlyozza, “bár különböző helyszíneken, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát érted is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.” A szervezők célja, hogy november 25-én 17–18 óra között legalább húszezren imádkozzanak egyszerre.

A Veszprémi Főegyházmegyében eddig az alábbi helyszínekhez csatlakozhat november 25-én 17 órakor.

Veszprém –  Szent Mihály Bazilika  JELENTKEZÉS ITT

Ajka – Jézus Szíve-templom

Ajka-Ajkarendek –  Szent Márton püspök-templom

Alsóörs – Boldog Gizella Királyné-templom

Badacsonytomaj – Szent Imre-templom

Bakonyjákó – Szentháromság-templom

Balatonfüred – Krisztus Király-templom

Óbudavár – Schönstatt kápolna

Pápa – Szent István vértanú-templom

Sármellék – Keresztelő Szent János-templom

Sümeg – Ferences-kegytemplom

Vaszar  – Szent György-templom

Zalaapáti – Szent Adorján és Szent Őrangyalok-templom

Zalaegerszeg-Csácsbozsok – Szent Sebestyén-templom

Fontos, hogy minden résztvevő, aki szeretne az eseményen részt venni, jelentkezzen a krisztuskiraly.iec2020.hu oldalon! A szervezők így látják, hogy mennyien imádkoznak együtt, elérte-e már a bekapcsolódók száma a 20 ezer főt.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »