Június 29-én tartották a Szaléziánumban A halimbai esperes nyomában c. dokumentumfilm bemutatóját. Az egykor Halimbán tevékenykedő dr. Szalai Miklós története sok látogatót vonzott a bemutatóra, melyen dr. Mail József gazdasági helynök és Halimba polgármestere, Tóbel János mondott köszöntőt, méltatva a kezdeményezést, hogy Dékány Péter klubvezető kezdeményezésére film formájában is foglalkoznak a Szaléziánumban az esperes életével és az általa gyűjtött gyógynövényekkel, valamint gyógyhatású teakeverékeivel. 

Dr. Mail József beszéde során teológiai szempontból is kitért a halimbai esperes munkásságára. Isten megteremtette növényeket, a természet pedig egy nyitott könyv, amelyet maga az Isten nyitott meg számunkra. Ebből a könyvből értelemmel és szeretettel olvashatunk, és aki pedig ezt hasznosítani is tudja, az biztosan barátja a természetnek és az embernek. Ilyen ember volt dr. Szalai Miklós is.
Halimba polgármesterétől megtudhattuk, hogyan is készült el a halimbai emlékház abból a célból, hogy bemutassák annak a plébánosnak a munkáját, aki híressé tette falujukat. A halimbai esperes nevét viseli a helyi általános iskola is 1996-tól. Mindezek után, miután a Szaléziánum tervei elkezdődtek, rögtön felmerült a lehetőség, hogy Veszprémben, az egyházmegye központjában a Turisztikai Központ is megemlékezzen az esperes munkájáról.
Ezután a filmet megtekintve még több dolgot tudhattunk meg a polgármester úrtól, most azonban arról, hogyan is működik manapság a gyógynövénytermesztés a halimbai emlékház körüli csaknem 4000 m2-es területen. Az emlékház kertészmérnöke, Imre Zsuzsanna további titkokba avatta be a nézőket a szárított gyógynövények készítésével, illetve azok mindennapi felhasználásával kapcsolatban. A filmben megszólal az esperes egykori segítője Kirchner Józsefné, aki elmondta, hogy az esperes úrnak már kora reggelben kígyózó sor állt az ajtaja előtt a kincset érő gyógyteákért, illetve hogy még ma is őrzi a különleges gyógyteák receptjeit. Dr. Tolnai Pál ajkai orvos, aki személyesen is nagyon jól ismerte dr. Szalai Miklóst, tovább kalauzolt minket a gyógynövények világában, melyik gyógyteának milyen növényt kellett tartalmaznia, vagy éppen milyen betegségre használták. A film végén pedig a Szaléziánum igazgatónője, Pálfalviné Ősze Judit hívta fel a figyelmet arra, hogy nem is kell egészen Halimbáig utaznia annak, aki a gyógynövényekről akarja tudását szélesíteni, hiszen Veszprémben a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ is kiváló lehetőségeket biztosít erre. A házban látható egy gyógynövényes üvegpadlós szoba, amely az esperes úr által használt gyógynövényeket mutatja be részletesen és interaktívan. Ezt követően ezeket élő csodájukban is megtekinthetjük, a gyönyörű panoráma kilátással rendelkező gyógynövényes kertben. Látogatásunk végeztével pedig a ház kávézójában kóstolhatjuk meg ezeket a teakülönlegességeket, illetve otthonra is elvihetjük magunkkal, őrizve ezzel az esperes úr hagyatékát.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »