Aki átélte már, hogy a világos szobából a sötét éjszakába lépett, s egy jó ideig csak botorkált, bizonytalanná vált léptekkel kereste az utat célja felé, az tudja: micsoda kiszolgáltatottság nézni és nem látni semmit. És micsoda megkönnyebbülés, mikor a szem lassanként talál egy fénylő pontot, legyen az egy ház világító ablaka, vagy egy mécs világa, jelzés arról, hogy milyen irányba haladunk.
Jézus ilyen fénylő pontokat, jeleket állított tanítványai elé, amelyekkel sötétben is képesek tájékozódni, s amelyek belülről is megvilágítanak. E fények Isten útjelző fényei. Ezek ragyogtak fel egykor a csipkebokorban Mózesnek, ez világolt a Sínai hegyen a kőtáblák átadásakor. E fények borították el a vidéket, mikor a megnyíló égből a Szentlélek leszállt Jézusra a Jordán folyónál megkeresztelkedésekor, ez a fény tündökölt fel, beborítva a Tábor-hegyet a Színeváltozáskor, s ez járta át melegével a tanítványok szívét az emmauszi úton is. Mert e fény nemcsak megvilágít, hanem meg is világosít, megváltó erejű. Ezért esdekelt e Fényhez hajdan a zsoltáros ekképp: „Hints meg engem izsóppal, és megtisztulok; moss meg engem, és fehérebb leszek a hónál!”.
Amikor Krisztus haláltusája megkezdődött a kereszten, a Biblia tanúsága szerint a világra sötétség ereszkedett – a Megváltó szenvedésének bűneinktől elnehezült éjszakája volt ez. Isten Fia mégis, halálával is az Atya fényét, világosságát ragyogtatta fel előttünk, mert a sötétség erőin a szeretet szelídségével győzedelmeskedett harmadnapra. A világ azonban nem fogadta be – olvassuk a Szentírásban, és érzékeljük gyakran környezetünkben is. Sokan tisztító erejétől megrettentek, megfutamodtak. Többen pedig azt hitték, képesek kioltani, megsemmisíteni. Tapasztaljuk ma is lépten-nyomon, mennyire szeretnék sokan elhitetni, hogy e Fény nem is létezik, hogy Feltámadás nem volt és nem lesz és hogy csodák nincsenek.
Sokszor tapasztaljuk, hogy racionális – számokra, pénzre, hatalomra és élvezetekre épülő – világunkat a feltámadás misztériuma nem érdekli, meg sem érinti. Az üzlet versenyvilága csupán az anyagi lét lehetőségeit igyekszik kiaknázni, kirabolni, s a csodát a mesék világába utalja, mint olyasmit, ami nem létezik. Vagy ha mégis, mivel úgysem tud befolyással lenni rá, hát átlép rajta. Legfeljebb akkor inog meg hitetlenségében az ember, mikor érintetté válik élet és halál kérdéseiben: a szerettei sírjánál, betegségei küszöbén. De akkor is csak rövid ideig. Ám ne menjünk messzire: a keresztények közül is sokan úgy gondolják, elég ha a templomban hisznek a feltámadásban, s a templomajtón túl a külső, fortélyosan igazgatott világban annak törvényei, érvényesülési mechanizmusai szerint kell alakítaniuk nézeteiket. Ebben a kettősségben őrlődnek azután, őrlik föl Gondviselésbe vetett hitüket, nullázzák le azt az erkölcsi hátországot, amely erőt, támaszt tudna adni test és lélek számára egyaránt – az életcsaták dzsungelében.
Krisztus feltámadását azonban nem lehet elmismásolni, hitünk legfőbb igazságát nem lehet felcserélni csoki nyuszikával, húsvéti terül-terülj asztalkákkal, locsolóknak vásárolt piros tojásokkal! Ha hiányzik az imádság, a hálaadás, a közösség otthonainkból, az ünnep csak amolyan illúzió marad!
Nézzünk a szemébe Húsvétnak, ne oldalazzunk, ne tartsuk kezünket ellenzőként magunk elé gőgösen! Engedjük, hogy átjárjon a húsvéti Fény oldozó ereje, engedjük, hogy átvilágítson, lélekben megtisztítson, látásunkban megvilágosítson!
Húsvét a hajnalok hajnala, a fény áradásának fókuspontja. E hajnal gyolcsoló fénye bevilágítja a földi éjszakát. A húsvéti hajnal, amint Krisztus is, nem erőszakos, nem kápráztató, nem tolakodó. Olyan inkább, mint az ölelés, amely benső lángjának fényességével átjárja a szerelmesek éjszakáját, s eggyé oldozza őket.
A Fény kapujában állunk húsvét hajnalán. Krisztus bíztatása buzdít – soha nem késő, soha nem lehetetlen: Vessétek le a tegnapi bűnös embert, és öltsétek fel a holnapi embert, Húsvét hófehér ruháját! Álljatok a Fény kapujába, és engedjétek, hogy átjárjon, megtisztítson!
Ahogy Nagy Gáspár megélte és megírta gyönyörű versében: „Állsz a hózuhanyban… a fény közepén… állsz Isten ablaka alatt / míg belep teljesen a hó…”
Toldi Éva
Kép: Udvardi Erzsébet: Feltámadás – részlet a Keresztút képsorozatból
