750 éves Nádasdladány

2016.09.29., Hírek rovat

Nádasdladány idén ünnepeli 750 éves évfordulóját ebből az alkalomból szeptember 24-én jubileumi rendezvényt tartottak. Az ünnepi beszédek után Márfi Gyula érsek együtt mutatott be szentmisét Nagy Károly apátkanonok, székesegyházi plébános, Bohus Péter nádasdladányi plébániai kormányzóval, Szécsi Ferenc balatonfűzfői plébánossal, Halmágyi Zoltán ösküi plébánossal és Felker Zsolt székesegyházi káplánnal. A szentmise után érsek atya megáldotta az erre az alkalomra készített emlékművet. Az évfordulós emlékmű az Időkapu nevet viseli, Huszár Ferenc kőfaragó mester alkotása.

A kulturális programok a Nádasdy Kastélyban kaptak helyet, ahol kiállítást rendeztek “Emlékképek Nádasdladány 750 éves múltjából” címmel. Az érdeklődő közönség megnézhette a Sárvári Bandérium előadását és a helyi óvodások és iskolások műsorát, emellett beszélgethettek Gróf Nádasdy Borbálával is, a Nádasdy család szellemiségének múltja és jövője címmel.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »