Péntek reggel indult Szigligetről a tucatnyi kerékpáros, akik Bódi Mária Magdolna életének nyomában indultak zarándokútra. Az első állomás Badacsonytördemic volt, ahol Magdit keresztelték. Itt Kovács Károly plébános és Vollmuth Péter polgármester várta őket. A templomban együtt imádkoztak, majd továbbindultak Köveskálra, ahol Magdi az iskoláit végezte, s ahol a szentségekhez járult. Itt Baladincz József plébánossal imádkoztak a templomban, aki Juhász Gábor atyával a zarándokok lelkivezetőjével koszorút helyezett el Magdi emléktáblájánál.

Délután megérkeztek Balatonfűzfőre, ahol a Nitrokémia Zrt. bejárata mellett ünnepélyes emléktábla-áldás várta őket. A tábla avatásnál Szécsi Ferenc plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd Tasnádi Tibor a Nitrokémia Zrt. szakmai koordinációs igazgatója szólt a megjelentekhez. Az igazgató örömét fejezte ki az emléktábla avatása kapcsán, hogy a gyárban, amely már nem akkora, mint 3 generációval ezelőtt, egykori dolgozójuk példaként állhat ma is a munkatársak előtt. Magdi élete ugyanolyan példaértékű volt, mint halála. Életében választott egy utat, amiben hitt, s azon végigment, a végsőkig.

Marton Béla Balatonfűzfő polgármester köszönetét fejezte ki a kerékpáros zarándoknak, akiket a település vacsorával és szállással várt. A polgármester beszélt Magdi életéről, aztán örömét fejezte ki, hogy a település jól tud együttműködni a plébánossal,  s ennek köszönhetően valósulhatott meg ez az emléktábla is, ami a helyieket közelebb viheti egymáshoz, Magdi példáján keresztül. Fontosnak tartja, hogy az emléktábla avatással emberi kapcsolatok alakulhatnak ki a zarándoklat által összekötött települések között.

Márfi Gyula érsek Magdi életéből kiemelte, hogy már kisgyermekkorában is milyen elmélyülten tudott imádkozni, s nemcsak Isten iránti buzgósága emelkedett ki a többiek közül, hanem az embertársain is sokat segített. Magdi már nagyon fiatalon dönteni tudott a szüzesség mellett, sajnos napjainkban a fiatalok nehezen tudják eldönteni hogyan éljék életüket. Emiatt is kell Magdi közbenjárását is kérni, hangsúlyozta a főpásztor.

A zarándokok szentmisével köszönték meg a nap kegyelmeit a fűzfőgyártelepi templomban, reggel pedig Litérre érkezve vesznek részt a többi zarándokkal együtt az ünnepi megemlékezésen. A vértanúság helyszínén bemutatásra kerülő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz.

[simpleviewer gallery_id=”850″]

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »